28. - 29. - 30. Fejezet

 

28

 

Ash

 

Fordította: Aemitt

 

A NAP végre előbújt a felhők mögül, hogy felmelegítse a dolgokat, és ahogy Ryder mellett feküdtem a medence melletti nyugágyon, hallottam, hogy boldogan sóhajtozik.

– Na, ezt nevezem én tökéletes napnak.

Egyetértően hümmögtem, a napszemüvegem mögött lehunyt szemmel. Jó érzés volt csak úgy lenni, a sürgető érzés nélkül, ami általában követett minket. A saját tempónkban haladhattunk, ráérősen, megismerhettük egymást.

– Jól kijössz az apáddal? –kérdeztem. Amilyen közel álltunk Samhez, el sem tudtam volna képzelni, hogy ne legyen ilyen kapcsolatunk.

– Igen, ő nagyszerű. Kicsit szigorú, ami várható volt, ha már a katonaságnál szolgál, de törődik velem, ami több, mint, amit sok szülő elmondhat magáról. Mostanában eléggé ellentétes az időbeosztásunk, de nem panaszkodom, hiszen ez azt jelenti, hogy nem veszi észre, ha vacsorára gyorskaját eszem a csirke és brokkoli helyett, amit ő készít.

Megráztam a fejem, miközben végigfutottam a tekintetem Ryder hibátlan testén. Kibaszott tizennyolc évesek anyagcseréje. –Mi van az anyukáddal?

– Nekem nincs. –Megvonta a vállát. –Lelépett, amikor megszülettem. Nem ismerem őt. Nem is érdekel.

– Tényleg? –Az oldalamra fordultam és a könyökömre támaszkodva.

– Miért pazarolnám az időmet egy olyan valakire, aki nem akart engem? Az ő vesztesége, nem az enyém.

– Ez elég érett gondolkodásmód.

– Hát igen, most már felnőtt vagyok–mondta egy kacsintással. –És mi a helyzet veled? Nem látom Sam anyját a képben, és hidd el, határozottan érdekel, hogyan történt ez. Valami önmegtermékenyítős helyzet volt?

– Önmegtermékenyítő? –Nevettem és megráztam a fejem. –Nos, lehet, hogy apád ezt nem mondta el neked, de úgy csinálsz gyereket, hogy adott egy nő és egy kanos fickó, néha olyan is, akit összezavart a szexualitása, és szexelnek, és bumm, a lány elsőre teherbe esik.

– És a fickó?

– Gyorsan rájött, hogy valójában nagyon is meleg.

– Ahh, most már értem. Csak nem tudtalak elképzelni téged...

– Valaki mással, mint magaddal?

Ryder elvigyorodott. –Pontosan.

– Nos, hogy válaszoljak a kérdésedre, Sam anyja képben van, de néhány éve munkát vállalt a keleti parton, Sam pedig itt akart maradni. Néhány havonta látja őt, és őszintén szólva biztos vagyok benne, hogy ezért döntött úgy, hogy a NYU-ra (New Yorki egyetem) megy, hogy közel legyen hozzá. Nem hibáztatom, de nem tudom elképzelni, hogy ne láthassam minden nap.

– Egy nagy ház, csak magadnak. Magányosnak hangzik. Mit fogsz csinálni?

Felvontam a szemöldökömet, és elvigyorodtam. –Biztos vagyok benne, hogy valami baj rám fog találni. Már ha nem máshol kelti életre a poklot.

– Mindezt itt hagyni? Medencék, strandok és pálmafák? Visszamenni a hó földjére? Nem, köszönöm.

Ez volt az első alkalom, hogy említette az érettségi utáni életet, és azon kaptam magam, hogy visszatartom a lélegzetemet, mielőtt megkérdezném, amit igazán tudni akartam, vagyis, amit tudnom kellett.

– Szóval... gondolkodtál már azon, hogy mit fogsz csinálni? Feltételezem, hogy a művészettel akarod folytatni.

– Jó feltételezés. És még nem jelentkeztem sehova. –Amikor kinyitottam a számat, felemelte a kezét. –Tudom, tudom. Fogok. Csak nem tudtam, hova akarok menni, de most, hogy itt vagyok, el sem tudom képzelni, hogy máshol akarok lenni.

Itt, mondjuk, itt? Nálam, a házamban, vagy általában Dél-Kaliforniában?

Nyilvánvalóan az utóbbira gondolt, mondtam magamnak. Senki sem dönti el, hogy itt marad azok alapján, akit csak néhány hete ismer.

– Feltehetek egy személyes kérdést? –kérdezte Ryder.

– Személyesebbet, mint a spermámmal való önmegtermékenyítés?

Teljes szívvel, hátradöntött fejjel felnevetett, még a könnye is kicsordult, amit kitörölt a szeme sarkából. – Ez egy hatalmas dobás volt, elismerem. Azt hiszem, egyszer láttam egy filmben vagy ilyesmi. De igen, lehet, hogy ez sokkal személyesebb, mint a szex.

– Kíváncsi vagyok. Kérdezz csak.

– Oké. –Feltolta a napszemüvegét a fejére, ahogy a nap egy felhő mögé bújt, és a fenébe is, a szeme ma nagyon átható volt. –Egyszer azt mondtad, hogy régebben eladtad a műveidet, de már nem. Miért van ez?

Kifújtam a levegőt, és azon tűnődtem, hol kezdjem. –Rengeteg okból. Nem könnyű munka. A kreatív területen persze semmi sem az, de túl nehéz lett zsonglőrködni minden mással, ami a munka mellett volt. Sam anyja néhány évvel idősebb volt nálam, ápolónő, és mivel gyerekünk lett, szükségem volt egy tartaléktervre. Így hát ő tartott el minket, amíg én megszereztem a tanári diplomámat, de bevallom, sosem gondoltam, hogy valaha is használnom kell majd. Akkoriban elég jól megvoltam, de Sam idősebb lett, sportolni kezdett, és olyan dolgokba kezdett, amelyek sokkal több időt vettek el... és pénzt. Döntenem kellett.

– A fenébe. Mindent feladtál érte, mi?

– Egyáltalán nem. Nem így tekintek rá. Még mindig alkothatok, még akkor is, ha most már csak szórakozásból csinálom.

– És tanítod az olyan deviánsokat, mint én, hogy fizessék a lakbért.

Az ajkaim féloldalasan megrándultak. –Te vagy az egyetlen deviáns, akivel eddig találkoztam.

– Tényleg? Nos, szeretek kitűnni.

– Hidd el, nem lehet téged figyelmen kívül hagyni. Amint betetted a lábad a műhelybe, azonnal észrevettelek.

Ryder a szemüvegéért nyúlt, és lecsúsztatta az orrán. –Tényleg? De hátat fordítottál nekem, a táskádat a székre akasztottad.

– Honnan emlékszel erre?

– Hm, minden egyes dologra emlékszem rólad és arról az éjszakáról.

Na, ez volt ám egy szép simogatása az egómnak, többek között. –Nos, amit nem láttál, az az, hogy észrevettem, amikor beléptél az ajtón. El voltál foglalva azzal, hogy a termet pásztázd, én pedig azonnal...

Ryder felült, és átvetette a lábát a nyugágy szélén. –Eszedbe se jusson itt megállni. Elfoglalt voltam a terem pásztázásával, te pedig azonnal... mit? Megbabonáztalak? Megrészegültél?

Kuncogtam. –Azonnal vonzódtam hozzád. Tudtam, hogy még nem láttalak ott, és határozottan felkeltetted a figyelmemet.

Ryder a homlokát ráncolta. –De hátat fordítottál nekem.

Leengedtem a szemüvegemet, és egy pillanat múlva Ryder is felkapta a fejét, a figyelme az ölemre terelődött.

– Ó, értem. Ez, öhm, kibaszottul dögös.

-Áh! Mondtam már. Azonnali volt, és amikor elloptad a mellettem lévő helyet, csak fokozódott. Elbűvölő voltál, vicces, és olyan átkozottul szexi, hogy még arra sem emlékeztem, hogyan kellene lefestenem a gyerekkori kutyámat.

– És ez még soha nem történt meg? Ugyan már! Nehezen hiszem el, hogy én vagyok az első srác, aki rád hajtott abban az osztályban. Gyönyörű vagy, rendkívül tehetséges és közkedvelt.

– Köszönöm, de nem. Vagy mondjuk úgy, hogy ha régebben valaki rám hajtott, nem vettem észre. De te? Téged határozottan észrevettelek.

Ryder elvigyorodott, és hátradőlt a nyugágyon, a szemüvegét visszatette a helyére. –Mit vettél észre először?

– Hogy milyen fiatal vagy.

– Komolyan?

– Igen. Ne legyél csalódott. Hízelgő volt a gondolat, hogy egy fiatal, dögös pasi érdeklődik irántam. Csak azt hittem, hogy az a fiatal, dögös pasi inkább huszonéves. Nem pedig olyasvalaki, aki még mindig nem tud sört rendelni.

– Őszintén szólva, én amúgy sem rendelnék sört.

– Oké, okostojás, tudod, hogy értem. Csak azt mondom, hogy jó érzés volt flörtölni valakivel. Jó érzés volt, hogy flörtöltél velem. Soha nem szoktam ilyesmit csinálni, úgyhogy a reakcióm teljesen váratlanul ért.

Ryder felém fordította a fejét. –Ugyanezt mondtad aznap este. Te nem szoktál ilyesmit csinálni. Úgy érted... randizni?

– Randi? –Felhorkantam. –Egy tízperces beszélgetés egy kávézóban manapság márrandinak számít? Hűha, régebbóta vagyok távol a randi pályától, mint gondoltam.

Ryder nevetett, és hagyta, hogy a szeme végigvándoroljon a testemen, a farkam pedig megmerevedett a forró tekintete alatt. –Oké, szóval akkor arra az igazán forró szexre gondolsz, amit a sikátorban csináltunk?

Visszagondoltam arra, ahogy Ryder kezét a téglafalhoz szorítottam, amikor rászabadultam. –Igen. Pontosan erre gondoltam. Általában nem szoktam ezt az egész egyéjszakás kalandot csinálni. Inkább a kapcsolatok híve vagyok.

– De akkor este kivételt tettél.

Levettem a napszemüvegemet, hogy egyenesen rá tudjak nézni. –Aznap este találkoztunk.

Ryder lecsúsztatta a kezét, hogy megmarkolja magát. –Sajnálom, ez csak...

– Tudom. –És tudtam, mert a testem pontosan ugyanígy reagált. Úgy tűnt, nem tudtam uralkodni magamon a közelében, és ez már attól a másodperctől kezdve így volt, hogy megpillantottuk egymást. –Vedd le a szemüveged.

Ryder levette a napszemüvegét, és a nyugágyra tette.

– Ez volt a második dolog, amit észrevettem. A szemed. Az arcod. Amikor végre képes voltam rád nézni, és nem hoztam magam zavarba, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen őrülten gyönyörű vagy. –Odanyúltam, hogy végigsimítsam az ujjamat a telt alsó ajkán. –Nem tudtam elhinni, hogy aznap este az enyém lettél.

Ryder nyelt egyet, ahogy azok a babakékek összeakadtak az enyémmel. –Azon az éjszakán, ma este, holnap és utána is minden este, ha engem akarsz.

Sóhajtottam, és megsimogattam az arcát. –Ez nagy ígéret valakitől, aki még mindig nem tudja, merre vezet az útja.

Ryder az enyémre tette a kezét. –Vannak utak, amelyek eleve előre meg vannak írva.

Egyetértettem vele, és bár az ő érkezése az életembe és folyamatos jelenléte, kétségtelenül sorsszerűnek tűnt, akár bűnös, akár nem, most itt volt, és együtt voltunk ebben a pillanatban. Így hát élvezni fogom őt, élvezem ezt az időt, és később majd megbirkózom bármilyen következménnyel, amely az utamba kerül.

29

 

Ryder

 

Fordította: Aemitt

 

– ÖRÜLÖk, hogy több tojást vettem. Soha nem láttam még senkit, aki többet evett volna, mint Sam.

Újabb villányi rántottát kanalazok a számba, és egy pohár hideg tejjel öblítem le. –Meglepődnél, mi minden fér a számba, ha lehetőséget kapok rá.

Ash megforgatta a szemét, és felkapta a majdnem üres dobozt. –Ha szeretnél egy negyedik adagot, most szólj.

– Nem. Közted és e között, azt hiszem, egyelőre mindent felfaltam, amit csak tudtam.

– Az a száj –mormogta, miközben felállt, és visszatette a tojásokat a hűtőbe.

– Nem hallottam, hogy panaszkodtál volna ma reggel.

– Ó, most sem panaszkodom. Ami azt illeti, egy kicsit túlságosan is élvezem. –Áthajolt a konyhaszigeten, én pedig kiegyenesedtem a székemben, és félúton találkoztunk egy csókra. Őrületes volt, ahogy a testem felpörgött az ajkai érintésétől, de mielőtt belé merülhettem volna, Ash elhúzódott.

– Hol tartasz a projekteddel?

– A francba. –Visszadőltem a székembe, és úgy tettem, mintha duzzognék. –Erre gondoltál, amikor megcsókoltál? A projektemre? Kezdem elveszíteni a fonalat.

Ash gonosz vigyorral válaszolt erre a kérdésre. –Semmiképpen sem. Csak gondoltam, felajánlom a műtermemet, ha szeretnél valamin dolgozni, amíg itt vagy.

Aműtermét? Erre felkaptam a fejem, és hirtelen úgy gondoltam, hogy a projektem nagyon jó ötletnek hangzik. –Azt mondod, megengednéd, hogy használjam AshDelaney műtermét? A szaros kis seggemnek?

– Ryder, nincs benned semmi kisszerű. Sem az étvágyad, sem a farkad, és főleg nem az egód.

Erre hatalmas vigyor terült el az arcomon, mert egyikben sem tévedett. –Örülök, hogy pont te vetted észre. Akkor most már láthatom?

A tányérom felé biccentett. –Kész vagy?

– Aha. –Gyorsan a számba lapátoltam a maradékot, majd a mosogató felé indultam, ahol megpróbálta elvenni tőlem a tányért, mielőtt félrekönyököltem volna az útból. –Tudom, hogyan kell elmosogatni.

Ash hátrált, keresztbe fonta a karját, miközben nézte, ahogy elmosogatok.

– Mi van? –mondtam. –Szerinted apám hagyta volna, hogy megússzam a mosogatást egy teli mosogató csetresszel?

– Az én ágyamat is te vetetted meg.

– Mindenkinek meg kellene ágyaznia reggel. Ez a szabály.

Amikor befejeztem a törölgetést, megfordultam, és láttam, hogy Ash vigyorog. De aztán kinyújtotta a kezét, és összefűzte az ujjainkat, majd elindultunk a hátsó udvarra. A medence és a kis raktár mellett, ahol az úszókat és a kellékeket tartották, volt egy kis épület, amely vendégszobának is megfelelhetett volna, de Ash számára átalakították, hogy ott dolgozzon.

Megfordította a lakat számjegyeit, és kitárta az ajtót, én pedig beléptem.

– Hűha. –Ahogy a világításhoz ért, több tucatnyi festmény került a látóterembe, a falakról lógva, nekitámasztva, néhány még mindig a festőállványokon. Lassan körbejártam, éhesen nyeltem el minden egyes műalkotást. Mindegyik annyira más volt, de megőrizték azt a vibrálást, ami jellemző volt Ash-re, és én nem tudtam elszakítani róluk a tekintetem.

– Nem hiszem el, hogy ezek nem galériákban vagy valakinek az otthonában lógnak. Túl jók ahhoz, hogy ide bezárják őket, Ash.

Láthatóan elégedetten nézett lefelé. –Köszönöm.

– Komolyan mondom. Nagyszerű tanár vagy, de bárcsak ne hagytad volna abba, hogy ezeket megmutasd a világnak. Hihetetlenek.

Végigsimítottam az ujjaimmal az egyik általa készített, karácsonyi üdvözlőlapnak tűnő rajz vonalát. Ő és Sam egy kandalló előtt ültek egy nővel, akinek ugyanolyan szőke haja volt, mint nekik, mindannyian mikulássapkában, és úgy mosolyogtak, mintha kamerába néznének.

Ezt akartam. Ash-t egy olyan műalkotássá tenni, amely megmutatja, hogy milyen gyönyörű. Megfordultam, hogy szembe nézzek vele, a fejemben már napokkal ezelőtt megfogalmazódott egy ötlet, és már tudtam, mi lesz a projektem.

– Szóval nem bánod, ha kiszolgálom magam itt? –mondtam.

– Amit csak akarsz.

– Ez rád is vonatkozik?

Összevonta a szemöldökét. –Rám? Ezt hogy érted?

– Nos... van egy ötletem, és jól jönne a segítséged.

– Ha a projektedhez való segítségre gondolsz, attól tartok, a válaszom nem. Az összeférhetetlenséget jelentene.

– Ó, de ez nem így van. Tudod, nincs szükségem arra, hogy bármit is csinálj... –Odamentem hozzá, és végigsimítottam a kezemmel a pólóján. Amikor az aljához értem, áthúztam a feje fölött, és az egyik székre dobtam oldalra.

Kíváncsiság csillant fel a szemében. –Szóval szükséged van a segítségemre, de félmeztelenül kell lennem?

– Ó, nem. –Lábujjhegyre emelkedtem, hogy a fülébe súgjam. –Meztelennek kell lenned.

Kigomboltam a rövidnadrágját, hagytam, hogy a földre hulljon, és ahogy félrerúgta, jól, hosszan és alaposan megnéztem az előttem álló férfit, aki csak boxeralsóban állt előttem.

– Azt is –mondtam.

– Szóval itt fogok állni meztelenül?

– Igen.

– És mit fogsz csinálni?

– Bámulni. Ó, és rajzolni.

– Rajzolni, mi?

– Hmm. – Hátraléptem egy lépést, épp helyet akartam keresni magamnak, de a lábam beleakadt egy kisasztal szélébe, és megbotlottam. –Ja, oké, szóval, ha sikerül elvonszolnom a tekintetemet rólad, keresek egy helyet, ahová leülhetek.

Ash elvigyorodott. –Minél hamarabb, annál jobb, ahogy elnézem. Nem akarom, hogy megsérülj.

Mivel tudtam, hogy ez egy nagyon is reális lehetőség, ha nem figyelek oda, rávettem magam, ezért kényszerítettem magam, hogy megforduljak, és keressek egy széket. A vállam fölött átpillantva láttam, hogy Ash a kis helyiség sarkába húzódott, távol attól a pár ablaktól. De ez a pozíció még jobb volt, mert most a reggeli napfény beáradt az aranyló hajára és a testét borító finom szőrszálakra.

Leültem a székemre, ahol úgy gondoltam, hogy a legjobb szögből fogom látni, nem mintha lett volna rossz szög, majd körülnéztem a műteremben, papírt keresve.

– Van néhány üres vázlatfüzet az íróasztal fiókjában, ott az ajtó mellett.

– Biztos, hogy nem bánod, ha én elveszek egyet?

– Egyáltalán nem. Én voltam az, aki azt mondta, hogy dokumentáld a munkádat. –Amikor a tekintetem végigvándorolt a mellkasának és a törzsének sima bőrén és izmain, Ash hozzátette.–Csak próbálj meg... diszkréten eljárni.

Vigyorogtam. –Meg tudom csinálni.

– Biztos vagy benne? Tudod egyáltalán, mit jelent ez a szó?

Odasétáltam az íróasztalhoz, felkaptam egy vázlatfüzetet és egy szénkészletet, majd visszamentem a székemhez.

– Biztos vagyok-e benne, hogy diszkréten kezelhetem, hogy ki az alanyom? –A tekintetem a finom farkán landolt, és ahogy megkeményedett a tekintetem alatt, megnyaltam az ajkaimat. –Nehéz lesz, de azt hiszem, sikerülni fog.

Letelepedtem a székre, és a lábujjaimat a lépcsőfokokra támasztottam, miközben felcsaptam a vázlattömböt. –Hát, nézzenek oda, az álmok tényleg valóra válnak.

– Hogy érted ezt? –Ash megmozdult, próbálta megtalálni a legkényelmesebb módját, hogy álljon, amíg szükségem van rá. Annak ellenére, amit az emberek gondolhatnak, múzsának lenni nem volt könnyű feladat, és meztelen múzsának lenni még nehezebb.

– Aznap este az alkotóműhelyben Dantéval. Folyton arra gondoltam, hogy sokkal jobb modell lennél. Igazam volt.

– Á, oké, remélhetőleg azon az estén tanultál valamit az arányokról.

Rákacsintottam. –Hidd el, minden arány méretarányos lesz. Még akkor is, ha közelebb kell mennem, és végig kell tapogatnom a nehéz részeket.

– Jézusom. –Ash végigsimított egy kézzel a szexi haján. –Kérlek, ne feledd, hogy ezt az osztály előtt kell bemutatnod. Az én osztályom előtt, tele az osztálytársaiddal.

– Pontosan tudom, hogy kinek mutatom be ezt... uram. Most pedig, csitt.

Ash megrázta a fejét. – Úgy állok, ahogy szeretnéd?

– Komolyan? Én itt próbálok koncentrálni.

– Én csak azt kérdezem...

– Hogy jól vagy úgy számomra, ahogyan most, és erre a válasz nyilván nem, mert különben itt lennél, és az asztalodra dobnál. De egyelőre olyan vagy, amilyen nekem kell lenned. Érintési távolságon kívül. Most pedig,csitt. Ezt be kell fejeznem. A tanárom nagyon szigorú, és én le akarom nyűgözni.

Nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy lássam, mennyire tetszettem már a tanáromnak, mert Ash nagyon is ágaskodó farka elárulta, és valószínűleg a nadrágját is magán tudta volna tartani, de hol lett volna ebben a móka? Így arra koncentrálhattam, amire a projekthez szükségem volt, és közben jól éreztem magam.

– Nem tudnád egy kicsit balra fordítani a fejed, és az álladat egy kicsit feljebb dönteni? Ne aggódj, nem lesz felismerhető részed.

Vett egy nagy levegőt, majd elfordította a fejét, és hátrahajtotta, ahogy kértem. Ez a pozíció megmutatta telt ajkait, erős, férfias állkapcsát és azt a finom ádámcsutkát, amelyet már túl sokszor csókoltam és nyalogattam, hogy megszámoljam.

Ahogy elkezdtem felvázolni és árnyékolni markáns profiljának szögeit és vonalait, lefelé haladtam a kulcscsontja és a mellkasa felé, árnyékolva minden barázdáját, megjegyezve bőrének minden egyes sima centiméterét. Még mindig nem döntöttem el, hogy milyen médiumot választok a projekthez, de bármi is legyen az, Ash testének minden egyes fenomenális vonalát meg kellett mutatnia.

Nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideig ültem ott, és hogy Ash meddig állt ott. Több különböző vázlatot készítettem, mindegyiket más árnyékolással és más fényviszonyokkal, próbáltam megtalálni a legjobb szöget, amiből megközelíthetem. Szívesen bámultam volna az örökkévalóságig, annyira lenyűgöző volt, és csak remélni tudtam, hogy igazságot szolgáltatok neki.

Elégedetten azzal, amit ilyen csábító körülmények között sikerült elérnem, becsuktam a vázlatfüzetet, és nyögve felegyenesedtem a széken.

– Minden kész?

Bólintottam, és ahogy leugrottam a székről, Ash egyik oldalról a másikra roppantotta a nyakát.

– Megmutatod nekem? –Kinyújtotta a kezét, én pedig a mellkasomhoz szorítottam a vázlatfüzetet.

– Nem hiszem. Összeférhetetlenség, emlékszel? Arról nem is beszélve, hogy... meztelen vagy. Milyen helytelen, uram.

Amikor nevetni kezdtem, Ash megragadta a karomat, és magához rántott, én pedig gyorsan ledobtam a vázlatfüzetet a mögöttem lévő székre. Átkaroltam a nyakát, és minden kemény izmát végig tapogattam, Ash pedig elkezdte az erekcióját az enyémhez dörzsölni.

– A fenébe, Ash–mondtam, miközben az ajkaim megtalálták az állkapcsot, amit az imént levázoltam. –Ez csodálatos érzés. –Végigsimítottam a kezemmel a tarkóján a hajába.

– Egyetértek. Sőt, azt hiszem, tartozol nekem egy masszázzsal, miután ilyen sokáig egy helyben kellett állnom.

Egy kicsit hátrébb húzódtam. –Ó, sajnálom. Teljesen... merev és feszült vagy?

Ash lehajtotta a fejét, és megcsípte az alsó ajkamat. –Igen, és ez a te hibád. Szóval, mit fogsz tenni ellene?

Mit akartam tenni? Nos, pontosan meg akartam mutatni Ash-nek, hogy most, hogy lehetőségem volt rá, mennyi is fér be a számba.

30

 

Ryder

 

Fordította: Aemitt

 

Miközben Ash befejezte a késő délutáni tengerparti piknikünk felállítását, én lementem a vízhez, mivel azzal cukkolt, hogy nincs merszem hozzá.

Nem voltam őrült, tudtam, milyen hideg volt a medencéje, de szent szar, arra nem számítottam, hogy jégfürdőbe mártom a lábujjaimat.

– Ash, ez rohadtul fagyos –kiáltottam, és félreálltam a hullámok elől. Néhány úszó volt tőlünk egy kicsit lejjebb, és csak arra tudtam gondolni, hogy őrültek. Vagy mazochisták. Kizárt dolog, hogy bemenjek abba a vízbe, hacsak valaki nem fizet nekem legalább hat számjegyű összeget.

Ash vigyorgott, ahogy felállt, és leporolta a kezét, miközben félúton összetalálkoztunk. –Ne légy már ilyen gyerekes. Még a bokád sem lett vizes.

– Ööö, nem, mert nem akarok hipotermiában meghalni. Ebben nem lehet úszni.

– Én igen. Nos, csináltam. Régebben szörföztem is benne. –Felemelte a pólóját, hogy megmutassa a bordáin átívelő, recés heget. –Így szereztem ezt. Régen halálvágyam volt.

Ujjaimmal könnyedén végigsimítottam a sebhelyen. –Ez a szörfözéstől van? Mi történt, egy cápa megpróbálta megenni a bordáidat?

– Nem hibáztathatom. Úgy tűnik, ízletes vagyok. –Ash összevonta a szemöldökét, és megragadta a kezemet, hogy ledobhassa a pólóját. –Nem, csúnyán összeütköztem egy szeles napon egy halom kővel. Azóta nem nagyon jártam arrafelé.

– Hát, lehet, hogy megint összefutsz, és elveszítesz egy kezet, és az kurva tragikus lenne. Soha többé nem kapnánk egy AshDelaney-portrét az egyfülű kutyáról.

– A világ talán jobb lesz ettől.

Összekulcsolt kezeinkkel visszaterelt a nagy takarónkhoz, én pedig leporoltam homokos lábamat, mielőtt felmásztam rá. Valamikor a hét folyamán biztosan megemlítettem a tengerpartot és a naplemente nézését, és Ash-re bíztam, hogy ezt meg is valósítsa. Már csak néhány napunk volt hátra, mielőtt véget érne a kettesben töltött időnk, és Sam visszatér, és egy percet sem vesztegettünk el belőle.

Beszéltünk már arról, hogy mi lesz, ha egyszer vissza kell térnünk a valóságba? Nem. De nem aggódtam. Valahogy a kitűzött kereteken belül maradok, bármennyire is nehéz volt ez most, hogy hozzászoktam, hogy bármikor megérinthetem, amikor csak akarom. Még most is, ahogy a táskából elővette a dolgokat, a kezem a combján volt, mert rossz érzés volt ilyen közel lenni hozzá, és kezemmel nem érinteni.

Átnyújtott nekem egy csirkesalátás szendvicset, én pedig közelebb húzódtam hozzá, hogy a lábunk összeérjen, miközben a kezem tele volt. Csendben ettünk, néztük, ahogy a hullámok a partra csapódnak, az ég a rózsaszín, a sárga és a narancssárga minden árnyalatába változott, ahogy a nap kezdett lenyugodni. Valamiért úgy éreztem, hogy itt vagyok, hogy Ash-sel vagyok, az egész... úgy éreztem, mintha otthon lennék. Soha nem tudtam, milyen ez, ha az egész országot bejárom, és soha nem állok meg elég ideig ahhoz, hogy kialakítsam az életemet, de most először mondhattam ki teljes bizonyossággal, hogy ide tartozom.

Ide, Ash mellett, egy olyan férfival, aki olyan életérzést keltett bennem, amire már régóta vágytam. Vele szexi és kívánatos voltam, biztonságban és gondoskodásban, és annyira boldog, hogy azt hittem, szétrobban a kibaszott testem.

Beleestem. Olyan keményen. És nem tudtam nem arra gondolni, milyen szerencsés voltam, hogy Ash mégsem mondott le rólam.

– Mi jár a fejedben?

Éleslátó, mint mindig, mintha látta volna, ahogy a kerekek forognak az agyamba, Ash becsomagolta a szendvicsének utolsó néhány falatját, és elém tette, amikor én befejeztem a másodikat.

– Csak arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha nem gondoltad volna meg magad. Ahelyett, hogy itt lennék veled, valószínűleg egyedül lennék otthon, és milliószor rajzolnám újra a projektemet az órádra, és mindegyiket utálnám. Valószínűleg téged is átkoználak, amiért figyelmen kívül hagytál valamit, amiből nagyszerű dolog lehetett volna.

Ash bólintott, és a horizontra nézett. –Valószínűleg én is ugyanezt tenném. Rád gondolnék, és utálnám magam az egészért.

A szendvicset elfelejtve, a kezét a sajátomba fogtam. –Köszönöm.

– Mit?

– Hogy visszaengedtél. Hogy kockázatot vállaltál értünk.

Ash megrázta a fejét, szőke haját vadul fújta a szél. Nem tudtam levenni róla a szemem. –Nem volt más választásom –mondta végül.

– Ezt hogy érted?

– Ha fordítva találkoztunk volna, semmiképp. Nemet mondhattam volna, és komolyan gondoltam volna. De hogy úgy találkoztam veled, ahogyan találkoztam, és a kapcsolat, ami köztünk volt? Nem volt visszaút. Nem lehetett elfelejteni. Az első éjszaka után kész voltam, bármennyire is próbáltam küzdeni ellene.

Lenéztem a kezünkre, és megfordítottam az övét, hogy végig tudjam követni az ujjbegyemmel a tenyerének vonalát. –Vannak dolgok, amiknek egyszerűen így kell lenniük. A legjobb, ha nem kérdőjelezzük meg.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ez a legbölcsebb dolog ebben az esetben, de...

Visszatartottam a lélegzetem, amikor kinyújtotta a kezét, és szabad kezével megsimogatta az arcom.

– Nem próbálom tovább tagadni. Végeztem a tagadásoddal.

Közelebb hajoltam, és lágy csókot nyomtam az ajkára. Láttam a hadakozást a szemében, a kínt, amit nyilvánvalóan még mindig érzett, hogy olyasvalakihez vonzódik, akiről tudta, hogy el kellene hagynia. De abban a pillanatban, ahogy a szánk találkozott, a feszültség és a határozatlanság elolvadt, és minden kétely eltűnt az érzelmekben, amelyek magával ragadtak minket.

Tudtam, hogyan reagálnának az emberek, ha megtudnák, mi folyik köztünk. Nem voltam hülye, vagy naiv ahhoz a tényhez, hogy bár tizennyolc éves voltam, és még mindig nagyon is az ő tanítványa, az embereknek nagyon erős véleménye lenne arról, hogy miért nem lehetünk együtt. De ha mindez néhány hónap múlva történt volna, akkor ez már nem is lenne téma, és én harcolni fogok azért, amit akarok.

– Hé –mondtam, miközben visszahúzódtam. –Ugye tudod, hogy soha nem tennék olyat, ami veszélyeztetné a munkádat? Ugye nem aggódsz még mindig amiatt, hogy bajba sodorlak?

Ash összefonta az ujjainkat, és enyhén megszorította. –Nem, tudom, hogy nem tennél ilyet. De ez az egész bujkálás? A titkok és a hazugságok? Jó lesz, ha végre magunk mögött hagyhatjuk.

– Már nem tart sokáig – vigyorogtam. –Csak néhány hónap. Azt hiszem, addig is tudunk viselkedni.

– Tudom, hogy képes vagyok rá –mondta Ash mosolyogva. – Te viszont...

Előrehajoltam, hogy megütögessem a vállát. –Én is tudok. Sőt, alkut kötök veled. Akárhányszor bemegyek az órádra, kikapcsolom a telefonomat, hogy ellenálljak minden kísértésnek, hogy megírjam, milyen jó segged van, és csak csendben gondolkodom majd a terem hátsó részében.

Ash hangosan felhördült. –Ó, hát ez totál megkönnyíti a dolgot.

– Tényleg? –Összeszorítottam az ajkaimat, és az ölére pillantottam. –És én még azt reméltem, hogy ez megkeményíti a helyzetet.

– Úgy tűnik, ez veled kapcsolatban sosem jelent problémát.

– Amiért örökké hálás vagyok. De most komolyan, Ash, nem akarom, hogy aggódj. Csodálatos tanár vagy, és annyi tehetséget és tudást tudsz átadni a tanítványaidnak, engem is beleértve. Soha nem tennék olyat, amivel ezt kockáztatnám.

– Nos, köszönöm. Ettől jobban érzem magam.

Összehúztam a szemem. –Valóban? Vagy csak úgy mondod?

– Nem, ez így van. Ami köztünk történt, arra soha nem számítottam volna, és bár az agyamban minden azt súgja, hogy nem miattad kellene így éreznem, nem tudok tovább színlelni. Többet akarok ebből. Többet belőled. Tudom, hogy fiatal vagy, és még csak most találod ki a dolgokat...

– Ezzel kapcsolatban nem. –Az ajkamhoz emeltem a kezünket, és megcsókoltam Ash ujjperceit. –Lehet, hogy még mindig próbálom kitalálni, hogy mi a fenét kezdjek magammal a suli után, de azt már tudom, hogy kivel akarom csinálni. És nem, most az egyszer az életben ezt nem mocskos módon értettem. Nekem szántak téged, Ash. Mindketten tudtuk ezt abban a pillanatban, amikor beléptem abba a műhelybe. Most már nem engedlek el.

Közelebb hajolt, ajkai gyengéden cikáztak és ízlelgették az enyémet, miközben a parton összecsapó hullámok hangja betöltötte a fejemet. A szellő felborzolta a haját, és éreztem, ahogy a selymes szálak a bőrömhöz simulnak.

Ash végigsimított a hüvelykujjával a gödröcskéimen. –Hallod ezt?

Ha a dobogó szívemről beszélt, akkor igen, azt határozottan hallottam. Úgy éreztem, mintha lebegnék a boldogságtól.

– Ez zene. –Ash átnézett a válla fölött, és én is így tettem, próbáltam megnézni, mit néz. –Nem hallod?

Kicsit erősebben figyeltem a hullámok, a szívem és a fülemben lüktető pulzus közepette, amit nem tudtam lecsillapítani. –Zene? Hm...

Aztán meghallottam. A távolban a jazz halk hangját.

– Hallom.

Ragyogó mosoly világította meg Ash arcát, ahogy felpattant, és kinyújtotta a kezét. –Gyere. –Megfogtam a kezét, és ő azt suttogta. –Menjünk táncolni.