13.-14.-15. Fejezet

  

13

 

Ash

 

Fordította: Aemitt

 

ÉPPEN AZ ÍRÓASZTALOMNÁL dolgoztam az iskolai nap végén, amikor kopogás hallatszott az ajtómon, és felnéztem.

Ryder az ajtófélfának támaszkodott, a vállára vetett táskával, és arrogáns vigyor ült ki jóképű arcára. Már rég el kellett volna mennie a többi osztálytársával együtt, kivéve azokat, akiknek edzésre kellett járniuk. Nem láttam, hogy Ryder csatlakozott volna valamelyik csoporthoz, ami azt jelentette, hogy nem kellene itt lennie.

– Szükséged van valamire, Ryder?

– Igen, uram.

Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mire, belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Nyeltem egyet. –Nyitva kell hagynod.

– Miért?

– Mert ez nem helyénvaló.

– Nem? De mi van, ha szükségem van egy magánjellegű... beszélgetésre veled?–Ahogy hátradőlve az ajtónak támaszkodott, figyeltem, ahogy felhúzza a zárat, majd lehúzza a függönyt az ablakra.

Ellöktem magam az asztalomtól, és felálltam. –El kell menned.

– Nem szokás így beszélni a kedvenc diákoddal.

– Ryder, komolyan mondom. Mondtam, hogy nem játszadozom veled.

– Hallottam, amit mondtál. És biztos vagyok benne, hogy azt hiszed, hogy komolyan gondolod, de nem így van. Igazából nem. –Hagyta a táskáját lecsúszni a karján, és a padlóra esni, és amikor ellökte magát az ajtótól, az volt az érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége.

Különösen, amikor felém sétált, kék szemei csillogtak a vágytól.

A francba. Hátráltam egy lépést, de a visszavonulásomtól csak még jobban elmosolyodott.

– Félsz tőlem, Ash? Tényleg nem kéne félned. Tudod, hogy csak azt akarom, hogy jól érezd magad.

A testem azonnal reagált erre, és csak arra tudtam gondolni, hogy a farkam mélyen a testébe hatol, miközben közelebb lépett. Tökéletes tisztasággal emlékeztem a hangokra, amiket produkált, amikor tehetséges nyelve összeforrt az enyémmel, és arra, ahogy a feneke úgy szorult körém, mint egy bilincs, amíg el nem kellett élveznem, hosszan, keményen és soha véget nem érő módon.

Ryder tekintete a csípőmre esett, és felnyögött. –Látod? Emlékszel.

Újra hátráltam, de ezúttal a fenekem a táblának ütközött, és átkozódtam.–Menned kell –mondtam, de még én is hallottam, hogy határozottság nem volt benne. Folyton megtagadtam magamtól azt, amit akartam, de nem kaphattam meg.

De valahol az agyam mélyén hallottam, hogy próbálom igazolni azt, amiről tudtam, hogy rossz. Már volt egy közös éjszakátok. Már megdugtad, és a nyomok is bizonyítják, miért nem hagyod, hogy újra megtörténjen?

Éreztem, hogy az akaraterőm elszáll, amikor Ryder megnyalta az ajkait, és elég közel jött ahhoz, hogy megérintsen. Ha csak felemelném a kezem, érezném a mellkasának feszes izmait a pólóján keresztül. Az ujjaimat lejjebb vezethetném, kacérkodhatnék a farmerja gombjával...

– Tetszik, amit gondolsz –mondta.

– Nem tudhatod, mire gondolok.

– De látom. Ahogy rám nézel, mintha meg akarnál érinteni. –Közelebb hajolt, a lehelete suttogásként érte az ajkaimat. –Én is ezt akarom. Szóval érints meg, Ash.

Bassza meg. Ezt nem tehetem. Ezt kiabálta az agyam, de az erekcióm fájdalmasan nyomódott a nadrágomhoz, és könyörgött a megkönnyebbülésért, ami csak Ryder kezétől vagy szájától jöhetett.

A tekintetem az ajkaira esett. Csak egy kóstoló... csak egy csók. Az nem is lenne olyan rossz, ugye? Senki sem volt a közelben. Senki sem látta volna...

Ryder a kezem után nyúlt, és a mellkasához emelte, pontosan oda, ahol elképzeltem, hogy megérintem. Éreztem, ahogy a szíve hevesen ver, ahogy a vágy hajtja, és Istenem, miért volt ilyen jó érzés? Nem akartam vágyni rá, de úgy tűnt, már nem tudtam megállni.

Csak egy kis ízelítő...

Mielőtt lebeszélhettem volna magam róla, ujjaimat a pólójára szorítottam, és magamhoz húztam, ajkaink úgy kapcsolódtak egymáshoz, mintha ott lett volna a helyük.

A torkomból örömteli sóhaj szökött ki, és ő lenyelte, elfogadva beleegyezésemet, hogy még mélyebbre merüljön. A hátam egy vonalban volt a táblával, a perem a fenekembe fúródott, miközben Ryder hozzám nyomódott, és a combomhoz dörgölőzött.

Csodálatos érzés volt, tömör izom a tenyerem alatt, és egy kemény, merev farok a combomhoz simult. Egyik kezemet a csípője körül a fenekéhez simítottam, és még erősebben magamhoz húztam.

– Nem kéne ezt csinálnunk –mondtam a csóktól duzzadó ajkaira, a vér, ami eddig a fejemben száguldott, most a nadrágomban lüktető farkamba folyt.

Minden, ami bennem volt, azt kiabálta, hogy ezt most azonnal abba kell hagynod, de ahelyett, hogy okos, racionális felnőttként viselkedtem volna, mint a világ összes többi emberi lénye, ellöktem magam a táblától, és visszasétáltam Ryderrel az asztalomhoz.

Amikor a feneke a fának ütközött, kuncogott, és átnézett a válla fölött. –Nem látom, hogy véget vetnél neki.

A kezemet a pólója köré fontam, aztán előre léptem, és a combjai közé tuszkoltam magam. Megfogtam az állát, és fogaimmal végigsimítottam az alsó ajkán. –Túl sokat beszélsz.

Ryder a combom körül átkulcsolta a lábait, majd a fenekemhez nyúlt. –Akkor miért nem fogod be a számat?

Kurva jó ötlet. Lecsaptam az ajkaimmal az övére, és mélyen belemártottam a nyelvemet abba az okos szájába. Ryder megszívta a nyelvemet, és szorosan megszorította a seggemet, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne nyögjek fel a gyönyörtől.

Egy hajszálon múlott az önuralmam, de amikor az egyik kezét a kemény farkamra csúsztatta, elengedtem az állát, hogy megragadjam a csuklóját, és a szájába morogtam.–Mit képzelsz, mit csinálsz?

Ryder az alsó ajkamba harapott, és ujjait körém fonta. –Pontosan azt, amit akarsz.

A légzésem most már gyors volt, a képek arról, hogy visszalököm az asztalomra, és ott helyben megdugom, olyan tiszták voltak, mintha már megtettük volna. De aztán Ryder elengedett, és lassan felállt.

– Igazam van, ugye, Mr. Delaney? –Az ingem aljához nyúlt, és elkezdte kigombolni. –Azt akarja, hogy a kezemet magára tegyem...

A tenyere végigsimított a hasamon, ahogy a következő gombhoz közelített.

– A számatérezni…

Közelebb hajolt, hogy végigcsókolja a nyakamat, én pedig automatikusan a csípője után nyúltam.

– Még azt is megkockáztatnám, hogy újra akarod érezni a fogaimatis. Mocskos látványt hagyva, hogy mennyire kibaszottul megőrjítesz.

A fogait végigsúrolta az állkapcsomon abban a pillanatban, amikor elérte a felső gombomat, majd szétnyitotta az ingemet, és visszalökött a székem felé.

– Minden egyes dolgot megteszek, amit csak akarsz, és ha szépen kérsz, még sokkal többet is–tette hozzá egy kacér kacsintással, és a farmerom gombjához nyúlt, lassan lehúzta a cipzárt, miközben az alsó ajkát nyalogatta.

Ó, bassza meg. Nagyon reméltem, hogy az ő „sokkal többje” párhuzamosan futott az enyémmel. Egy hajszálnyival lejjebb rántotta a farmeromat, és még egy lépést hátralökött, a fenekem pedig a mögöttem lévő székre zuhant.

Ryder éhesen bámult rám, majd szétnyitotta a térdeimet, és közéjük lépett. Egyik kezét a szék két oldalára tette, ajkai bűnös vigyorba kunkorodtak, szemügyre vette látható merevedésemet, és megnyalta az ajkait. –Azt akarod, hogy leszopjalak, ugye?

Tudtam, hogy a helyes válasz itt a nem, a pokolba is, nem. De aztán a tekintetem a telt ajkaira siklott, és az agyam azt mondta, hogy baszódjak meg.

– Igen.

Ryder vigyorgott, és elkezdett térdre ereszkedni az osztályteremben, az asztalom mögött. –Bocsánat, mit mondott? Nem hiszem, hogy jól hallottam, uram.

Kibaszottbajkeverő. Megragadtam a tarkóját, és egy kicsit előrébb rángattam, közelebb a farkamhoz. –Igent mondtam. Azt akarom, hogy leszopj.

Ryder lenézett az ölemre, és végigsimított a kezével a combomon, hogy kiszabadítson a farmeromból és az alsónadrágomból. Aztán lehajolt hozzám, és felemelt az incselkedő ajkai felé, és közvetlenül azelőtt, hogy a szájába vett volna, felnézett rám, és azt mondta.–Sajnálom, Ash, de nem kaphatod meg mindkettőt.

ÖSSZEREZZENTEM a nyugágyban, ahol otthon ültem, és próbáltam koncentrálni valamire, bármire, miközben bűntudatosan kutattam a sötétben.

Basszameg. Kurvára bassza meg. A kezembe hajtottam a fejem, az arcom forró, izzadságtól csöpögött, miközben próbáltam lecsillapítani a szertelen szívverésemet. Ezcsakegyálomvolt. Csakegyálomvolt. Csak egy nagyon is valóságos, elbaszott álom.

Jézus Krisztus. Lenéztem az erekciómra, és hálát adtam Istennek, hogy Sam ma este a barátnőjénél van. Az utolsó dolog, amire szükségem volt, hogy ennek a tanúja legyen.

Lehajtottam a lábtartót, alkarjaimat a combomra támasztottam, fejemet a lábam közé hajtottam, és próbáltam oxigént juttatni az agyamba, hogy, ó, nem is tudom, talán használni tudjam.

Kibaszott Ryder Ellis. Fogalmam sem volt, mit tegyek vele. Csak azt tudtam, hogy meg fogja nehezíteni ezt az utolsó pár hónapot, mert még ha nem is volt velem, akkoris velem volt, és fogalmam sem volt, hogyan változtassak ezen.

14

 

Ryder

 

Fordította: Aemitt

 

TEHÁT ide jár mindenki péntek este, gondoltam, miközben felmentem a lelátó lépcsőjén, ahol Caseya helyet foglalta nekem. Soha nem foglalkoztam azzal, hogy meccsekre, pláne baseballmeccsekre járjak, egyik másik iskolámban sem, így az a tény, hogy a lelátó tele volt szurkolókkal, meglepett.

Tomboló éljenzés hallatszott, az emberek felugrottak, amikor valaki a csapatunkból a harmadik bázisról a hazai bázis felé futott, én pedig megráztam a fejem, és kuncogtam a vad lelkesedésen. Nem a baseball volt az, ami miatt ma este kijöttem, és igazából Casey sem, bár ő egy kedves srácnak tűnt. Csak abban reménykedtem, hogy valahogy híre megy és eljut Ash-hez, és ez majd kibaszottul megőrjíti, ahogyan a ma reggeli órán tanúsított figyelmének hiánya tette velem.

Félúton voltam a lelátó felé, amikor észrevettem a magas szőke pasit, aki annak a játékosnak szurkolt, aki épp az imént szerzett gólt a csapatunknak, és kétszer is megnéztem.

Várjunk csak. Ash itt volt? Miért?

Lazán felöltözve, egy sötét farmerben és egy könnyű, hosszú ujjú ingben, nagyon dögösnek tűnt, és egyáltalán nem volt az a feszült tanár, aki akkor volt, amikor a közelében voltam. Azt hiszem, csak én voltam rá ilyen hatással, mi? Nem ezt akartam, de tekintve, hogy ma egy szót sem szólt, és még csak rám sem nézett, azt kellett feltételeznem, hogy csak ennyit kapok.

Ash a szája köré kulcsolta a kezét, és azt kiáltotta.–Szép volt, Sam! –Én pedig rájöttem, hogy a srác, aki épp most becsúszott a hazai bázisra, a fia volt.

Aha, szóval ez volt az, ami miatt itt volt. Bárcsak tudtam volna ezt az információt a ma este előtt, de sokat úgysem változtatott volna a helyzeten.

– Ryder, itt vagyok. –Casey intett a lelátó túloldaláról, néhány sorral Ash előtt, aki a fejét az irányomba kapta.

Esküdni mertem volna rá, hogy a szemei tágra nyíltak, amikor meglátott, de lehet, hogy ez csak vágyálom volt, mert ugyanolyan gyorsan fordította vissza a figyelmét a pályára. Nem mosolygott, nem integetett, nem bólintott elismerően.

Komolyan kezdett felhúzni.

Odamentem Casey-hez, és átadtam neki egy üdítőt, miközben helyet foglaltam.

– Köszönöm –mondta széles mosollyal az arcán. –Láttad, hogy épp most szereztünk pontot?

– Igen, láttam. Az Mr. Delaney fia volt, ugye?

– Igen. Ő az egyik legjobb a csapatban. Úgy hallottam, már van néhány ösztöndíjajánlata.

Úgy tűnik, a fiú nem csak a külsejét illetően hasonlított az apjára. Nem láttam Ash-t igazán sportosnak, de legalább támogatta.

Átpillantottam a vállam fölött, és most az egyszer megpróbáltam, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy őt keresem. Onnan, ahol ültem, jó rálátása volt rám és Casey-re, ha egy kicsit jobbra nézett, és a gondolat, hogy figyelhet engem anélkül, hogy tudnék róla, kicsit enyhítette a bosszúságomat. De csak egy kicsit. Mert bár úgy tűnt, hogy egyedül van ott, mégis körülvettékpáran, közöttük néhány nagyon érdeklődő nő és talán pár pasi is. Folyamatosan megfordultak vagy lehajoltak hozzá, hogy beszélgessenek vele, miközben ő a meccset nézte, és bár nem hibáztathattam őket, éreztem az ingerültséget a részéről. Nos, ő nem tűnt ingerültnek, úgyhogy talán csak én vetítettem ki a saját érzéseimet.

Mintha érezte volna, hogy tőröket lövök a körülötte lévőkre, Ash felém nézett, és amikor összeakadt a tekintetünk, éreztem, azt a gyomorszorító, szívdobogtató, őrült vágyat, ami mindig megtörtént, amikor a figyelme rám irányult.

– Szóval, Casey–mondtam, miközben Ash szemét nem tévesztettem szem elől, miközben felnyúltam, hogy Casey sötét hajának végével játsszak. Ha nekem itt kellett ülnöm, miközben mindenki anyja flörtöl Ash-sel, miért ne lehetne ugyanez velem is? –Említettem már, mennyire örülök, hogy meghívtál ma este? Fogalmam sem volt róla, hogy mindenki itt lesz.

Ash visszanézett a pályára, látszólag érzéketlenül, legalábbis azt akarta elhitetni velem. Kizárt, hogy nem érdekelte. Máskülönben nem tudtam volna úgy felhúzni, ahogyan tettem.

– Oh, uh... –Casey az ajkába harapott, én pedig leengedtem a kezem a nyakáról, és káprázatos mosolyra váltottam. –Én csak... tudod. Gondoltam, talán tetszeni fog.

– Igen –mondtam, és gyorsan Ash-re vetettem a tekintetem, aki még mindig nem nézett felém. – Tényleg tetszik.

Hirtelen Casey is felugrott a többiekkel együtt, én pedig vonakodva felálltam, hogy megnézzem, mi ez a felfordulás. Valaki elütötte a labdát, bla-bla-bla, megkerülték a bázisokat, a másik csapat vergődött, hogy megpróbálja elkapni őket, bla-bla-bla.

Mindenki elvesztette az eszét, azt kiabálták, hogy menjen, menjen, menjen, de én csak a hazai pályán álló elkapó dögös seggét tudtam nézni. Talán a szemet gyönyörködtető látvány megérte, mert ki tudna ellenállni egy szűk nadrágos pasasnak?

Nyilvánvalóan nem ez volt az oka annak, hogy a többiek ma este itt gyűltek össze, de ha lemaradtak róla, az az ő veszteségük volt.

Casey megragadta a karomat, amikor a srác megkerülte a harmadik bázist, és tovább futott, elkezdte kiabálni, hogy –Hazafutás! –Lassan megfordultam, hogy ránézzek, és azon tűnődtem, hogy a fenébe keveredtem én ide. Ez annyira nem az én világom volt.

– Ó, Istenem. –Casey keze a karomra szorult, majd néhány másodperccel később felugrott, és úgy üvöltött, mint egy banshee, utánozva a körülöttem lévőket, akik egy újabb pontot ünnepeltek. Egy pillanat alatt a karjaiba kerültem, fel-le ugráltam, ahogy izgatottan szorított, és csak akkor viszonoztam az ölelést, amikor rajtakaptam, hogy Ash ránk néz. A pokolba is, még egy hátradőlést is hozzáadtam a biztonság kedvéért. Ash szemei összeszűkültek, én pedig belül ujjongtam.

Valahogy nem láttam, hogy ez a dolog köztem és Casey között működne, de a ma este már elérte a célját.

– Ez fantasztikus volt –mondta Casey, miután az éljenzés alábbhagyott, és mindenki újra elfoglalta a helyét. –El tudjátok hinni, hogy már háromszor is betaláltunk, és ez még csak az elsőinning[1],helycsere?

– Az első? Hány van? Azt hittem, mi nyertünk.

– Nyertünk? –Casey nevetve fakadt ki. –Még nyolc inning van hátra. Már ha nem mennek hosszabbításba, de látva, hogy már most is tarolunk, kétlem, hogy erre szükségünk lenne.

Bassza meg, biztos csak viccelt. Ha így haladok, éjfélig nem jutok ki innen.

– Nagyszerű. –Hamiskást mosolyt villantottam, de eszembe jutott, hogy Ash figyelhet, és egy káprázatosabb verziót erőltettem ki magamból. Aztán közelebb hajoltam, csak centikre Casey szájától, és azt mondtam.–Ez az egész olyan... felemelő. Teljesen felizgat. És veled mi a helyzet?

– Uh... persze. –Casey nyilvánvalóan nem vette észre a színlelt csábítási kísérleteimet, és ez azt jelentette, hogy vagy nem tudta kezelni, vagy nem tudta, mit tegyen.

Ismét Ash-re pillantottam a válla fölött, és amikor nem nézett felém, sóhajtottam, és megfordultam, csak, hogy észrevegyem az egyik diákot a művészeti órámról, aki néhány sorral lejjebb ült. Egy vázlatfüzet volt az ölében, és szorgalmasan fölé hajolva dolgozott, és én egy kicsit irigyeltem őt.

Miért nem gondoltam erre?

– Hé, hogy is hívják azt a fickót?

Casey-nek sikerült két másodpercre elfordítania a tekintetét a játékról. –Ó, ez Aaron. A művészeti óránkról.

– Emlékszem. Csak a neve nem jutott eszembe.

Hát, nézzenek oda, kettőnkben volt valami közös. Valószínűleg több, mint bennem és Casey-ben.

– Többnyire magának való, de a húga, Cami az elkapóval randizik, így a húgát kénytelen hazafuvarozni.

– Akkor fiatalabb?

Casey bólintott, én pedig ismét a csendes srácra néztem. Alacsony testalkatú, kissé esetlen külsejű. és tányér méretű szemüvege volt. Azon tűnődtem, nem lenne-e bunkóság tőlem, ha otthagynám Casey-t, aki ide hívott, hogy egy magamfajta sportgyűlölővel beszélgessek a művészetről.

Éppen azon voltam, hogy teszteljem az elméletemet, vagy legalábbis eltöltsek egy inninget odalent, távol az ütőkről és labdákról szóló beszédtől, amikor megláttam egy csapat srácot, akik a lelátó ülései között Aaron felé tartottak.

Mivel a feje még mindig a munkája fölé hajolt, láttam, hogy nem vette észre őket, de ahogy figyeltem, hogy egyre közelebb érnek hozzá, felismertem, hogy az a közeledés egy rajtaütés. Négyen voltak, mindannyian elég zömökek, olyanok, akiknél több az izom, mint az agy, és ahogy közelebb mentek a gyanútlan Aaronhoz, mutogatni és röhögni kezdtek, pacsiztak egymással, bármi is volt az idióta tervük.

Nyugtalanító érzéssel figyeltem, ahogy közelebb mentek, és a fejemben megszólaltak a vészharangok, amikor a csoport elején álló elérte Aaront, és a vázlatfüzetéért nyúlt. Aaron felkapta a fejét, gerince megmerevedett, ahogy felnézett az őt körülvevő srácok csoportjára, és még onnan, ahol ültem, is láttam, hogy visszakérte.

Az, aki tartotta, gondoloma Bunkó király, nevetett, megrázta a fejét, és úgy lapozgatta a vázlatfüzetet, mintha az az övé lenne. Valami kurvára felbosszantott abban, hogy megsértette Aaron magánéletét.

Mielőtt még tudtam volna, mit csinálok, felálltam, és éppen elindultam volna lefelé, amikor éreztem, hogy egy kéz megfogja az enyémet. A francba, igen, Casey.

Homlokát ráncolva nézett rám, zavarodottság ült ki az arcára, és ekkor jöttem rá, hogy észre sem vette, hogy a többi srác odasétál Aaronhoz. Nem figyelt arra a nyamvadt gyerekre, akit most néhány sorral lejjebb piszkáltak, és azon tűnődtem, hogy vajon azért, mert ez annyira megszokott dolog volt Aaronnal, hogy senki sem reagált rá, vagy, mert Casey egyszerűen nem figyelt oda.

– Elmész?

Akartam. Megráztam a fejem, és az első sor felé mutattam. –Gondoltam, megyek, és megmentem egy művésztársamat.

Casey tekintete Aaronra siklott, aki most már talpon volt, és próbálta visszaszerezni a vázlatfüzetét. De a srácok körbeadták, és nevettek rajta. Kibaszott seggfejek.

– Biztos, hogy ezt akarod csinálni? Mike nem éppen az a fajta fickó, akit, tudod, meg akarsz zavarni.

Megzavarni? Nem terveztem félbeszakítani. Azt terveztem, hogy véget vetek ennek a hülye show-nak, amit a hülye követőivel játszott.

– Minden rendben. De ha az arcomba mászik, akkor gondjaink lesznek. Nehéz lenne találni valakit, aki ismét ilyen csinos lenne. –Rákacsintottam Casey-re, aki felnevetett, és a lelátó eleje felé indultam.

– Add vissza, Mike. Megvolt a szórakozásod. –Aaron hangja félénk volt, alig több,mint egy suttogás, amikor újra a vázlatfüzet után nyúlt, és majdnem átesett az előtte lévő lelátón.

– Hát, nem is tudom. –Mike átlapozott néhány oldalt. –Ez meg mi akar lenni? –Másik szögből nézte meg, balra mutatta az Egyes Idiótának, majd fejjel lefelé fordította. –Egy nagy, ronda...

– Az anyukád az, akire én is gondoltam, amikor Aaronnal beszélgettünk az órán.

Mike, akivel még nem volt szerencsém találkozni, felnézett rám, oda ahol Aaron mögött álltam a lelátón.

– Ki a pokol kérdezett téged? –Mike úgy méregetett, mintha a kis borsóagyában próbálná eldönteni, hogy el tud-e kapni engem. Nem tudott.

– Senki, de ki a fene kért meg, hogy véleményt mondj a munkájáról?

Aaron megfordult, hogy rám nézzen, és a szemei még a szokásosnál is tágabbak voltak a vastag szemüveg mögött. Aztán a Kettes Idióta lépett fel a lelátómra, és úgy döntött, szerencsét próbál.

Szerencsétlenségükre, nem nagyon tudtak megfélemlíteni. –Valami gond van? Hát, tudod, az arcodon kívül.

A fickó rosszallóan nézett rám, és ez egyáltalán nem segített ezen a problémán.

– Nézd, miért nem adod vissza Aaronnak a vázlatfüzetét, és mész tovább? Biztos vagyok benne, hogy van egy kiskutya, akibe hazafelé menet belerúghatsz, hogy jobban érezd magad.

– Hé, baszódj meg, akárki is vagy. –Ez Mike volt. Nem voltam benne biztos, hogy a Hármas Idióta tud-e beszélni, vagy csak azért van itt, hogy gyarapítsa a létszámot.

– Köszönöm, de te nem igazán vagy az esetem. Igazából –mondtam, és egy lépést tettem, hogy Aaron mellé álljak, közvetlenül Mike elé –, akkor sem hagynám, hogy megdugj, ha te lennél az utolsó ember a világon. És ez szerintem mond valamit, mert én mindig kurvára kanos vagyok.

Mike szája tátva maradt, én pedig kinyújtottam a kezem, és elragadtam tőle a vázlatfüzetet.

– Ó, nem kell emiatt szomorkodnod. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik idióta boldogan átvenné a helyemet.

A döbbenet és a harag pillanatok alatt felsőbbrendűből hitetlenkedővé változtatta Mike arckifejezését.

– Mire vársz még? Borravalóra? –kérdeztem.

– Gyere, Mike, menjünk innen.

– Ó, igen, tessék. A Kettes Idióta határozottan készen áll a kihívásra!

Miközben Mike barátja erősebben meglökte a vállát, hogy mozgásra ösztönözze, nagy örömmel figyeltem, ahogy a seggfejek végül elhagyják a lelátót. Amikor végre eltűntek a szemem elől, Aaronhoz fordultam, aki az áhítat és a csodálat keverékével nézett rám.

Elmosolyodtam, és odatartottam a vázlatfüzetét. –Tessék.

– Köszönöm. –Érte nyúlt, és a hóna alá dugta. –Nem kellett volna ezt tenned. Mike tudod egy igazi...

– Fasz?

Aaron felnevetett, de kissé feszülten. –Igen, de most utánad fog menni.

Arrafelé pillantottam, amerre Mike és az idióták haladtak, hé, ez akár egy zenekar neve is lehetne, és vállat vontam. –Nos, nem aggódom miattuk. De szólj, ha megint zaklatnak, oké?

Bólintott. –Oké. Még egyszer köszönöm. Elég rossz, hogy ezeket meg kell mutatnom az órán. Mike csak azért piszkál, mert tudja, hogy béna vagyok.

Fintorogtam. –Biztos vagyok benne, hogy nem vagy béna.

– De igen. Még Mr. Delaney is tudja.

Ha már Mr. Delaney-ről beszélünk...

Megfordultam, hogy felnézzek a lelátóra, és mit ad isten, Ash már talpon volt, a figyelme kettőnkre szegeződött. De volt valami más abban, ahogyan ránk nézett. Nem azzal az ingerült fintorral, amivel mindig, amikor rám és Casey-re pillantott, nem. Valami... elismerés volt a szemében.

– Biztos vagyok benne, hogy Mr. Delaney nem gondolja, hogy béna vagy. –Rávettem magam, hogy elforduljak ettől a lágyabb arckifejezéstől, mielőtt valami hülyeséget csinálnék, például elfelejteném, milyen pöcs volt mostanában. Visszanéztem az új barátomra.

– Talán a művészet nem a te műfajod.

Aaron felhorkant. –Hidd el, nem az.

– Nos, talán én segíthetnék neked? Ugyanabba az osztályba járunk, és jól elboldogulok a ceruzával és az ecsettel. –Nem voltam benne biztos, hogy miért, de nagyon szerettem volna, ha igent mond. Kedveltem Aaront, és segíteni akartam neki.

– Oké, nem mintha nemet akarnék mondani. Te Ryder vagy, ugye?

Persze, hogy tudta a nevemet. Ash, a tanárunk, az első héten mindenki előtt eleget dorgált. –Én vagyok. És azt hiszem, megyek, eszem valamit.

Aaron elmosolyodott, és visszament a helyére, de aztán hozzátette.–Jobb, ha sietsz, mindjárt kezdődik a következő inning.

Ó, alig várom, gondoltam, és sokkal lassabban sétáltam a büfék felé, mint kellett volna, miközben azon tűnődtem, vajon meddig kószálhatok még itt.

---

[1]Inning – helycserés ütésjog a baseballban. A baseballban, softballban és hasonló játékokban az inning a játék alapvető egysége, amely két félidőből vagy keretből áll,[1] a „felső” (első félidő) és az „alsó” (második félidő). Mindkét félidőben az egyik csapat addig üt, amíg három outot nem ér el, a másik csapat pedig védekezik.[2] Egy teljes baseball-meccs általában kilenc inningre van kiírva.

15

 

Ash

 

Fordította: Aemitt

 

MIKOR RYDER az osztály több bajkeverőjével folytatott szóváltása után elindult kifelé a lelátóról, félelmet éreztem, hogy elmegy lerendezni a dolgot anélkül, hogy szemtanúi legyenek az esetnek.

Nem tagadhatom, csodálatra méltó volt, ahogyan megvédte Aaront, hogy előbb ért oda, mint én, és elintézte a dolgokat anélkül, hogy akár csak egy ütést is bevitt volna.

A francba, most nem ezért indult el, ugye?

Körülbelül két másodpercig gondolkodtam, mielőtt azon kaptam magam, hogy utána futok lefele a lépcsőn. Nem hagyhattam, hogy baja essen, legalábbis nem az én felügyeletem alatt.

Amikor megkerültem a lelátót, körülnéztem, és arra számítottam, hogy a srácok csoportjával fog összecsapni, vagy legalábbis várni fog rájuk.

Ehelyett a büfénél a rövid sorban várakozott, keresztbe tett karokkal, és teljesen nyugodtnak tűnt. Ez az arckifejezés megváltozott, amikor meglátott engem, egyik szemöldöke felhúzódott, amikor rájött, hogy utána jöttem le ide.

A francba. Most már másnak tűnt a dolog, mint ami valójában volt, és belülről átkoztam magam, amiért azt hittem, hogy ez jó ötlet. Ryder persze azt gondolná, hogy azért jöttem ki ide, hogy beszéljek vele, nem pedig azért, hogy beavatkozzak egy olyan veszekedésbe, ami végül is nem történt meg.

– Eltévedt, Mr. Delaney? –kérdezte. Néhány fej megfordult a nevem hallatán, de senkit sem ismertem fel az óráimról. De ez nem számított. Ha tudták is, hogy ki vagyok, nem volt szükségük arra, hogy hallgassák, mit mondok Rydernek.

Megrántottam a fejem egy olyan hely felé, ahol senki sem hallgatózhat, és Ryder követett engem.

– Az iskola területén utánam settenkedik? Ejnye, ejnye.

– Láttam, mit tettél Aaronért. Köszönöm.

Összevonta a szemöldökét, miközben a vigyora elhalványult. –Azért jöttél, hogy ezt elmondd? Hogy megköszönd, hogy járattam a számat? Azt hittem, mostanra már tudod, hogy ez az egyik dolog, amiben igazán jó vagyok.

Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. –Igen, az. Ezért is gondoltam, hogy a második körre jöttél ide.

– Ó! Aggódtál értem. Hát nem érdekes ez a fordulat?

– Nem, én itt tanár vagyok. Nem hagyhatom, hogy a diákjaim csak úgy elszaladjanak a bajt keresni. –Így kell ezt igazolni. Nyilvánvaló volt, hogy Ryder átlátott rajtam, mert gúnyolódott.

– Nem látom, hogy ellenőrzöd Mike-ot és az idiótáit. –Tett egy lépést felém. –Ők nem a te tanítványaid?

Basszus, ismertem ezt az arckifejezést. Ugyanaz volt, mint, ami álmomban nézett rám, amire most próbáltam nem gondolni. Ma még arra sem voltam képes, hogy ránézzek az órán, azok után, hogy valami ilyen élénk... és helytelen dolgot éltem át.

– Négyen egy ellen? Az esélyek nem éppen a te oldaladon álltak, Ryder.

– Mégis elég jól kezeltem, nem gondolod?

Valóban így volt. Semmi oka nem volt rá, hogy belekeveredjen, de úgy állt ki Aaron mellett, mintha személyes sértés lett volna, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem tette Rydert még vonzóbbá a szememben. A pokolba is, mintha szükségem lett volna még egy okra. Mindent megtettem, hogy ne vegyem észre, milyen kurva vonzó volt. Tudtam, milyen érzés lenne a teste a kezem alatt. Hogy milyen íze lenne azoknak a telt ajkaknak...

Jézusom. Hagyd már abba.

– Azt hiszem, nehéz helyzetbe hozhattad volna magad, ha azok négyen úgy döntenek, hogy idelent várnak rád.

Ryder megvonta a vállát, és a kezét a farmerja zsebébe csúsztatta. –Tudok vigyázni magamra, és ha a nyakamat kockáztatva rávettelek, hogy kövess ide, és tényleg úgy beszélj velem, mintha nem gyűlölnél, akkor talán megérte.

Sóhajtottam egyet. –Ryder...

Átnézett a válla fölött, majd az enyém fölött, és elvigyorodott. –Tudom, hogy a nevemet egyfajta dorgálásként használod, emlékeztetőül arra, hogy ki vagy te, és ki vagyok én neked. De meg kell mondanom, minden alkalommal, amikor meghallom, csak az jut eszembe, ahogyan akkor hangzott...

– Hagyd abba.

Ryder az alsó ajkába harapott, és újabb lépést tett felém. –Mi van, ha nem akarom?

– Akkor majd én gondoskodom róla, hogy megtedd.

Ryder oldalra hajtotta a fejét, a szemei csillogtak. –De tényleg megtennéd?

– Igen. Bassza meg. –Gyorsan hátranéztem, a pulzusom az aggodalomtól hevesen vert. –Nagyon veszélyes játékot játszol itt. Nem beszélhetsz így velem.

– Miért nem? Múlt vasárnap megtettem. Sőt, sokkal rosszabbat is mondtam.

Isten segítsen, Ryder kurvára korán a sírba akart juttatni. Távol kellett tartanom a járókelőktől. El kellett magyaráznom, hogy milyen rosszul végződhet ez az egész.

Megragadtam a könyökét, és a lelátó alatti raktárhelyiség felé irányítottam. –Menj be oda.

Ryder nem vitatkozott, és persze ez arra emlékeztetett, hogy milyen jól hallgatott az utasításokra. Különösen, ha arról volt szó, hogy megkapja, amit akar. De ez itt nem fog megtörténni. Beszélgetni fogunk, egyszer és mindenkorra tisztázni fogom a dolgot, aztán felszívódom a pokolba is.

Behúztam magunk mögött az ajtót, és amikor sötétbe borultunk, Ryder felkacagott.

– Ha csak egy sötét helységre volt szükséged, hogy elfelejtsd, ki vagyok, miért nem mondtad el nekem? Benne vagyok a hét perc mennyország projektbe.

– A fenébe, Ryder, ez nem vicces.

– Egyetértek. Ez kurvára dögös.

Oldalra nyúltam, próbáltam megtalálni a villanykapcsolót, és amikor a kezem meleg bőrhöz ért, úgy rántottam vissza, mintha csak megégettem volna magam.

– Ne aggódj–nevetett fel Ryder. –Csak a... karom volt.

Behunytam a szemem, türelemért vagy, nem is tudom, lobotómiáért imádkoztam, hogy semmiképpen se találjam vonzónak ezt a tizennyolc éves diákomat. De amikor a lépések suhogása megtalálta a fülemet, csak arra tudtam gondolni, hogy Kérlek, enged hadd jöjjön közelebb.

Nem.

– Figyelj – sikerült megszólalni, annak ellenére, hogy nem sok reményt tápláltam az iránt, hogy egyáltalán sikerül és minél előbb kijuthatok innen. –Vannak szabályok az ilyen dolgokat illetően.

– Miféle dolgokra?

Olyan erősen ráharaptam az őrlőfogaimra, hogy megdöbbentem, hogy nem törtek el. –Az ilyen fajta dologra.

– Az „egy raktárban álldogálok a dögös tanárommal” jellegű dologra?

– Nézd, nem beszélhetsz így velem. Vagy úgy nézni rám, ahogy te. Ez... ez egy szabály. –Igen, ez nagyon meggyőzően hangzott. Istenem, miért gondoltam, hogy ez jó ötlet?

– Hát, ez egy szar szabály.

Lehet, hogy az, de ez volt az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzam, hogy ne tegye meg azt, amit annyira szerettem volna, hogy megtegyen. –Nos, nem én találtam ki. Én csupán betartom.

– Nem mindig, ugyebár. –Ryder hangja most sokkal közelebbről szólt, és mielőtt észbe kaptam volna, egy meleg tenyér simult a mellkasomra.

Azonnal megragadtam Ryder csuklóját, megszorítottam az ujjait, és megállítottam. – Mi a fenét képzelsz, mit csinálsz? –Jézusom, nem valami hasonlót mondtam álmomban? Most azonnal le kellett állítanom ezt a szart.

– Azt teszem, amit mindketten akarunk, de te túlságosan félsz beismerni.

– Nem félek, Ryder. Csak okos vagyok.

– Hmm –mondta, és a hang egyenesen a lüktető farkam felé vette az irányt. –Mondd még egyszer...

Éreztem a pulzusát az ujjbegyeim alatt, ahogy ott álltunk a sötétben, és miközben az agyam azt kiabálta, hogy tűnjek a picsába, a testemnek más ötletei voltak. Így vasárnap este óta először félretoltam minden józan észt, minden illemtudást, és olyan közel rángattam magamhoz, amennyire csak tudtam. –A halálomat fogod okozni, Ryder Ellis.

Az ajkai legörbültek. –Kurvára remélem, hogy nem.

Aztán a nyakam köré fonta a karját, és elvesztem.