1.-2.-3. Fejezet

 

1

 

Ryder

 

Fordította: Aemitt

 

Amikor beléptem a South Oceanside Rekreációs Centerben tartott művészeti alkotóműhelybe, egy beszélgetéstől hangos termet láttam, ahol mindenféle korosztály tagjai körbeülték a nagyjából harminc festőállványt, amelyeket körbe-körbe helyeztek el szemben a középen álló oktatóval.

Az ajtóhoz legközelebb eső helyeket már elfoglalták, és ahogy egy üres helyet kerestem a teremben, megakadt a szemem egy magas férfin, aki egy futártáskát emelt át a felsőtestén, hogy a széke háttámlájára akassza. Amikor kiegyenesedett, és végigsimított rövid, homok szőkeszínű haján, a lábam földbegyökerezett azon a helyen, ahol álltam, ahogy az agyam is lefagyott a látványától.

Hűha. Halálosan gyönyörű volt. És ami még jobb volt az az, hogy a mellette lévő hely ráadásul szabad volt.

Elindultam a szabadon maradt hely felé, és ahogy a terem másik oldalára értem, észrevettem, hogy egy másik pasi is ugyanabba az irányba tart.

Ó, a francba is, kizárt. Ha valaki ma este Mr. Gyönyörű mellett ült, az én lehettem, és ha ehhez az kellett, hogy oda vessem magam, készen álltam rá.

Szinte rohantam az üres ülőhelyhez, és amikor a másik pasas előbb odaért, és elkezdte kihúzni a széket, én becsusszantam, majd felnéztem, és önelégült mosollyal ajándékoztam meg az idegent.

– Köszönöm –mondtam, nem törődve a meglepettséggel az arcán. Valamit motyogott magában, miközben vonakodva elsétált, és mellettem halk kuncogást hallottam.

– Szép mozdulat –mondta Mr. Gyönyörű, és amikor megfordultam, hogy ránézzek a pasasra, akiért megharcoltam, gyakorlatilag belezuhantam egy pár viharos szürkéskék szempárba.

Édes Istenem, határozottan megérte lenyúlni a helyet.

Mivel a helyem mellette már biztos volt, a legbájosabb mosolyomat villantottam rá. –Van még bőven, ahonnan ez jött. Ryder vagyok.

– Ash–szórakozott mosoly villant az ajkaira, amikor megráztam a kezét, és hagytam, hogy hosszan elidőzzön rajta. Markáns kézfogása volt, széles vállakkal és karcsú, izmos testalkattal, ami jól kirajzolódott az inge alatt. Már tudtam, hogy magas volt, magasabb, mint az én kétméteres testalkatom, az már biztos, és könnyen el tudtam képzelni, ahogy azok a hosszú, farmernadrágos lábak körém tekerednek. Ha ehhez még hozzájön, hogy idősebb volt nálam, talán valahol a harmincas évei elején járhatott, a mennyországban voltam.

– Most vagy itt először, ugye?

A szentségit, ráadásul az a rekedt, szexi hang? A gyomrom hátraszaltót produkált, ahogy kényszerítettem magam, hogy elengedjem a kezét. – Ennyire nyilvánvaló?

– Egyáltalán nem. Csak még sosem láttalak errefelé, és biztos vagyok benne, hogy észrevettelek volna.

Máris flörtöl velem? Ezzel határozottan tudnék mit kezdeni.

– Akkor jó szemed van. Nemrég költöztem ide.

– Ó, igen? Akkor Isten hozott Dél-Kaliforniában.

Soha nem voltam még boldogabb, hogy itt lehetek, mint ebben a pillanatban, de amikor éppen ezt közölni akartam vele, az oktató elfoglalta a helyét a terem közepén.

– Jó estét, mindenkinek! Kezdjük, vágjunk bele. –Az oktatást vezető nő hosszú ezüstfonattal a vállán, és a bokája körül suhogó sárga virágos szoknyájával pontosan arra a fajta művésznőre emlékeztetett, akire itt számítottam, bármilyen közhelyes is volt ez. –Ma este úgy gondoltam, hogy valami kicsit mással fogunk foglalkozni. Szeretném, ha mindannyian emlékeznétek az első dologra, amit valaha rajzoltatok. Nos, most gondoljatok rá. Megvan? Most akkor fogjátok az összes évet, hónapot vagy bármennyi tapasztalatot, és rajzoljátok le újra.

A pokolba is, szerencsés lennék, ha képes lennék másra is gondolni, mint Ashre, miközben ilyen közel ül hozzám. Komolyan, nem emlékeztem, hogy valaha is ilyen intenzív első reakciót váltott volna ki belőlem valaki.

De okkal voltam itt, és próbáltam koncentrálni, visszagondoltam az első dologra, amit valaha is megpróbáltam lerajzolni, az egyik játék versenyautómra. Alapvetően egy téglalap volt, néhány körrel a kerekek helyén, így bármi is legyen az, amivel ma este végzek, kétségtelenül milliószor jobb lesz, de tekintve, hogy azóta sem rajzoltam autót, mindenképpen kihívás lesz.

– Ó, és említettem már, hogy ma este nem lesznek vázlatok? Csak festék. –Az oktató elmosolyodott, és az az édes, de gonosz kifejezés az arcán arra késztette a többieket a teremben, hogy felnyögjenek, majd felnevessenek. Szóval ez volt az a nem mindennapi bánásmód, amire itt számíthattam. Ehhez hozzá tudtam szokni.

Alaposan megnéztem a felszerelésemet, a festékeket, ecseteket és poharakat, bár azt kívántam, bárcsak kéznél lenne az egyik versenyautóm, hogy elővehessem.

– Ugye nem kapunk rá osztályzatot? –viccelődtem, miközben felvettem az egyik ecsetet.

– Ezt úgy veszem, a festék nem a kedvenc eszközöd.

– Ööö, mondjuk úgy, hogy szeretek először vázlatot készíteni, úgy százszor.Lehet, a végén úgy fog kinézni, mint egy közönséges kifestő.

Ash kuncogott. –Vagy egy festegetős-iszogatós kurzus, ahol töményt szolgálnak fel?

– Igen. –Harsogó nevetés tört ki belőlem. –Valami ilyesmi. Mondjuk, meg fogok döbbenni, ha ez az ábrázolás sokkal jobb lesz, mint az első, amit valaha is csináltam.

Ash vigyorgott, ahogy az egyik ecset szőrét végigsimította a hüvelykujján, és ekkor vettem észre, hogy az én „biztosított”ecseteimmel ellentétben, amelyek mind egyformák voltak fekete nyelükkel és tiszta szőrrel, az övé fából készült nyelén régi, beszáradt festék volt.

Hunyorogtam. –A festés a te műfajod, ugye? Remek. Szóval nemcsak hogy meg kell próbálnom lenyűgözni őt a középszerű képességeimmel, hanem egy profi mellett fogok ülni.

– Nem mondanám, hogy profi. De megállom a helyem.

Ash magabiztos vigyorától a tekintetem azonnal a szája ívére tévedt. Amikor megnyalta az alsó ajkát, tudtam, hogy rajtakaptak. A legkevésbé sem szégyenlősködve azonban újra a szeméhez emeltem a tekintetem, és rákacsintottam.

Azok a szürke szemek elsötétültek, és határozott érdeklődés volt bennük, ahogy visszanéztek rám, de ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy most már kapható rá, ugye?

Lazán próbáltam lenézni a bal kezére, hogy megnézzem, van-e jegygyűrű vagy fehér vonal a gyűrűsujja körül, de amikor nem tudtam egyértelműen kivenni, úgy döntöttem, hogy leszarom.

– Szóval a párod is festő?

Ash felkacagott, és felemelte a bal kezét, ujjait felém tartva. –Nem vagyok házas. És milyen finoman, körmönfontan fogalmaztál.

Megvonom a vállam. –Soha nem vádoltak meg ilyesmivel.

Hangosan felnevetett, és bólintott. –Miért nem vagyok meglepve?

– Bocsánatot kellene kérnem?

– Csak akkor, ha felzaklat a válasz.

Összeszorítottam az ajkam, úgy tettem, mintha ezt átgondolnám. –A zaklatottság határozottan nem az, amit érzek.

Ash felvonta a szemöldökét, és a másodpercekkel ezelőtti vágy felerősödött, tudtomra adva, hogy egyáltalán nem sértődött meg a közvetlenségem miatt.

– És hogy érzed magad? –kérdezte.

– Nagyon szerencsésen, hogy történetesen ezt a vasárnap esti művészeti műhelyt választottam.

Ash kinyitotta a száját, hogy válaszoljon erre, amikor az oktató megszólalt.–Ha eddig még nem kezdtétek el, az óra ketyeg. –A nő felénk nézett, és úgy tűnt, hogy Ash értette az üzenetet.

Én? Habár eredetileg az oktatás miatt jöttem, de akár egész éjjel ott ültem volna, és beszélgettem volna vele, és tökéletesen elégedett lettem volna.

– Szóval –mondta Ash, és az előttem lévő üres vászonra mutatott. –Említetted, hogy szeretsz százszor is felvázolni dolgokat. Ez azért van, mert ez a preferált képességed, vagy csak maximalista vagy?

– Talán egy kicsit mindkettő? Nekem gondot okoz, hogy elengedjem magam és sodródjak az árral. Ezért a festészet sosem vonzott igazán.

Ash bólintott. –Ezt meg tudom érteni. De van valami, amit el kell engedni, ha a művészetről van szó. Néha, ha túlgondolod, az tompíthatja vagy elnémíthatja a mögötte lévő valódi érzelmeket vagy szándékokat.

Hűha. Nem voltam biztos benne, hogy amit mondott, vagy ahogyan mondta, ami miatt úgy bámultam rá, mintha valami mindentudó Messiás lenne. De az a magabiztosság, ahogy Ash a művészetéről beszélt, és arról, hogyan érzi magát tőle, azt kívántam, bárcsak ő lenne az, aki a terem elején állva tanítana minket.

De ha ez lenne a helyzet, kétlem, hogy sok mindent meg tudnék csinálni.

Miközben próbáltam kitalálni, mit válaszoljak erre, az oktatónk megállt a festőállványaink között, és ránk nézett.

– Üdv, uraim, hogy vagyunk ma este?

– Soha jobban –mondtam.

– Á, te bizonyára Ryder vagy. Üdvözlünk a csoportunkban. Én Maggie vagyok, és én leszek az, aki minden héten rendreutasít titeket abban a reményben, hogy valami lenyűgözőt készítetek nekem.

– Köszönöm, mindent megteszek, de őszintén szólva örülök, hogy itt lehetek.

– Tudod, hogy ma este az egyik legtehetségesebb művészünk mellett ülsz?

Megfordultam, és láttam, hogy Ash megrázza a fejét, ajkán egy apró mosollyal. Ez a pasas minden egyes alkalommal egyre dögösebb lett, amikor valami újat tudtam meg róla.

– Igen, épp most mondta, hogy jól bánik a festékkel.

Maggie felhorkant. –Jól bánik vele? –Aztán Ash-hez fordult. –A hazugságtól megnő az orrod, Ash, és az aztán kár lenne. Olyan jóvágású az orrod.

Tényleg az volt. Tökéletesen egyenes, és az arcához is megfelelő méretű.

Ash nevetett. –Oké, szóval ma este azt a dolgot választottad, amiben jó vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a jövő héten olyat választasz, amiben meg szörnyű.

– Kihívás–vigyorodott el Maggie. –Ezen még gondolkodnom kell. Most pedig, ti ketten min fogtok dolgozni?

Oké, erre tudok válaszolni. –Az első dolog, amit megpróbáltam lerajzolni, az egyik játék versenyautóm volt. Úgyhogy gondoltam, megpróbálom.

– Szín?

– Piros, természetesen. –Villantottam egy mosolyt, úgy döntöttem, hogy ha kell, megjátszom magam. –A pirosak a leggyorsabbak, ezt mindenki tudja.

– Nos, alig várom, hogy lássam. Senki más nem fest nekem versenyautót. És mi a helyzet veled, Ash?

– Ma Fidót fogom lefesteni.

– Fido? Kérlek, ne mondd, hogy ez volt a kutyád neve.

Ash nevetett, és a hangja olyan könnyed és gondtalan volt, hogy órákig tudtam volna hallgatni.

– Nem, az Gilbert volt. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jobb. De remélem, hogy egy lépéssel jobb lesz, mint az a pálcikafigura, amit ötéves koromban csináltam róla.

Maggie ajkai megrándultak. –Biztos vagyok benne, hogy az lesz – rám nézett. –Tartsd rajta a szemed ezen a fickón ma este. Megtanulhatsz egy-két dolgot.

Nem kellett kétszer mondania. Az első dolog, amit tettem, amikor ideköltöztem, hogy kerestem egy hétvégi művészeti órát, hogy csiszoljam a képességeimet és új technikákat tanuljak. Soha nem gondoltam volna, hogy ez azzal a lehetőséggel is jár, hogy megismerkedem egy elképesztően vonzó és nyilvánvalóan tehetséges pasival, aki szintén részt vett az órán.

Tartsam szemmel Ash-t? Nos, most, hogy megtaláltam, nem akartam szem elől téveszteni.

2

 

Ash

 

Fordította: Aemitt

 

NOS, ez volt az első ilyen élményem.

Amióta csak eljártam ezekre a vasárnap esti művészeti estékre, még soha nem éreztem olyan azonnali reakciót senki iránt, mint Ryderrel kapcsolatban. És még soha senki nem nézett ki ennyire nyíltan magának, mint ő.

Még most is éreztem, ahogy az ecsetemet a barna festékbe mártottam, ahogy a tekintete belém égett. Ránéztem, és elkaptam a tekintetét, mielőtt újra a vászonra koncentrált volna. Az ajkamba haraptam, hogy ne mosolyogjak. A srác több volt, mint vonzó, babakék szemei remekül kitűntek a napbarnított bőréből és sötét, rövidre nyírt hajából.Amikor mosolygott, nem tudtam levenni a szememet a mély gödröcskékről, amelyek az arca mind a két oldalán megjelentek... kivéve, ha felállt. Magas, izmos testalkatával, sokkal inkább úgy nézett ki, mint akinek napközben órákon át egy edzőteremben lenne a helye, nem pedig egy művészeti stúdióban.

– Ha továbbra is kukkolsz, soha nem fogom befejezni ezt a festményt –mondta Ryder.

A francba, most én voltam az, aki bámulta. –Csak biztosra akartam menni, hogy jól kezdesz neki. Tudod, mivel én vagyok a profi meg minden.

– Tudtam. Te csak egy beépített ember vagy, hogy a többiek rossz színben tűnjenek fel.

– Nem. Biztos vagyok benne, hogy te azt egyedül is meg tudod csinálni.

– Hé – lökött meg Ryder, a szája tátva volt a színlelt felháborodástól.

Nevettem, és megpróbáltam újra a vászonra összpontosítani, de ez a szokásosnál is nehezebbnek bizonyult a mellettem ülő, figyelemelterelő srác miatt.

Miközben próbáltam elképzelni, hogyan akarom ezt megvalósítani, Maggie befejezte a körbejárást, és visszatért a terem közepére. Felállította a saját festőállványát, és elkezdett beszélni arról, hogy a többiekkel együtt min fog dolgozni. Az ő hangjával a háttérben gyorsan belevetettem magam a munkába, könnyedén haladtam az ecsettel a vásznon, és máris megszégyenítettem ötéves önmagamat.

Amikor átváltottam egy szögletes ecsetre, hallottam, hogy Ryder gúnyolódik mellettem.

– Egy mocskos hazug vagy, Ash. Maggie-nek igaza volt az orroddal kapcsolatban.

Elvigyorodtam, és felvontam a szemöldökömet. –Gondolom, be kell vallanom valamit?

– A vezetékneved Picasso?

– Lehet, hogy életem egy pontján fizetett művészként dolgoztam. De az már régen volt.

Ryder szeme elkerekedett, és rám szegezte festékkel megrakott ecsetjét. –Tudtam. Mocskos gyökér.

Nem tudtam visszatartani a nevetést, miközben megráztam a fejem, és áttértem a fehérre.

– Tudhattam volna, hogy nem szabad megbízni egy szexi fazonban, aki saját ecsetet hoz magával. Nem véletlenül volt melletted egy szabad hely –vigyorgott Ryder, amikor ránéztem, és a fenébe is. Még a vigyora is kurva dögös volt.

– Arra a szabad helyre gondolsz, ahonnan kitúrtál egy másik fickót?

– Ó, vagy úgy? –Ryder gödröcskéi elmélyültek. –Mit is mondhatnék? Ha olyasmit látok, amit akarok, rá kell hajtanom.

A fraaancba. A farkam úgy reagálta erre, hogy muszáj volt mocorognom a székemen. Egy részem el akarta fogadni az idegen ajánlatát, azaz keresni valami sötét és eldugott helyet, és visszaemlékezni arra, milyen volt rámenős huszonévesnek lenni.

Ehelyett inkább kiléptem a komfortzónámból egy másik módon, és visszavágtam neki. –Nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok emiatt –mormoltam, és a figyelmemet a vásznamnak adtam át, de ismét magamon éreztem a tekintetének teljes súlyát, annyira, hogy azt hittem, levegőt sem vettem, amíg a szemem sarkából nem láttam, hogy újra festeni kezd.

A csend, ami ekkor beállt, egyáltalán nem volt kellemetlen vagy kínos, szexuálisan feszült volt, mint a pokol hét bugyra. Az energia úgy pattogott közöttünk, mintha egy kapcsolót kapcsoltak volna át, és minden erőmmel azon voltam, hogy Gilbertet ráfessem arra az átkozott lapra. A saját vonalaimra összpontosítottam, és úgy tettem, mintha minden olyan lenne, mint bármelyik másik este itt. Egyszerű, nincs nyomás, csak a szórakozás kedvéért alkotok hasonló gondolkodású emberek között.

Csakhogy ez nem olyan volt, mint bármelyik másik este.

– Szóval, mondd csak –mondta Ryder, amikor a csend már túl sok lett. –Mit javasolnál egy újonnan érkezettnek a városban? Valamit, amit fel kell vennem a listámra?

– Nos, megtaláltad ezt a helyet, szóval van egy, amit ki tudsz húzni arról a képzeletbeli listáról.

– Ez igaz... És mi a helyzet egy jó kávézóval?

– Van egy nagyon jó a szomszédban, ami azt illeti.

– Ó, igen? –Úgy tűnt, mintha várna valamire, és amikor nem értettem meg azonnal, feltette a kérdést –Szomjas vagy?

Randira hívott?

– Most? –kérdeztem.

Ryder kuncogott, és kiöblítette az ecsetet a vízzel teli pohárban. –Én inkább harminc perc múlva gondoltam. Nem szeretném, ha belemerülnék, és lemaradnék a remekművedről.

Ránéztem a festékkupacra a vásznamon, majd vissza Ryderre. Senki sem nevezhette ezt többnek, mint gyerekjátéknak. –A hízelgés mindenhová eljuttat.

– Nagyon remélem. Ez egy igen volt?

A randizásra? Vagy a szomjúságra? A pokolba is, ennél sokkal többet éreztem, amit úgy tűnt, éppenséggel nem sikerült jól lepleznem.

– Nos, nem szeretném, ha eltévednél, hiszen új vagy itt. Valószínűleg jó szamaritánusnak kellene lennem, és megmutatni az utat –mondtam, és amikor Ryder mosolya kiszélesedett, a gyöngyházfényű fogak teljes pompájában előbukkantak, izgatottságot éreztem.

– Mostanra már a festményed felénél kellene lenned –szólt oda Maggie.

Megnéztem, min dolgozik Ryder, és meglepetésemre jobb volt, mint amire a szavai alapján számítottam.

– Ha már a mocskos hazudozókról beszélünk –fakadtam ki –, elhitetted velem, hogy valami olyasmit fogsz bemutatni, ami csak egy kicsivel jobb, mint a gyerekkori önmagad.

– Tényleg?

– Igen. És ha a festészet nem a te műfajod, szívesen megnézném, mit tudsz kezdeni azzal, amiről azt állítod, hogy a tiéd.

– Talán ha szerencséd van, akkor láthatod.

– Bármilyen csábítóan hangzik is, valóban komolyan gondoltam. Ez tényleg jól néz ki. Le vagyok nyűgözve. –Nem voltam benne biztos, hogy miért mondtam ezt. Nem mintha az lett volna a dolga, hogy a kedvemben járjon, ez egy alkotóműhely volt, az isten szerelmére. De amikor azok a babakékek megcsillantak az örömtől, pontosan tudtam, miért mondtam.

Ryder tehetséges volt, és azt akartam, hogy tudja, hogy az, valamint a lenyűgözően vonzó arca, pokolian beindít.

– És téged nehéz lenyűgözni?

– Egyáltalán nem vagyok egy könnyű eset.

Ryder ajkai megrándultak. –Na, ez aztán a szégyen.

Jézusom, ez a srác kitartó volt. Adjuk ezt is hozzá a listához, ami felizgatott.

Válaszra nyitottam a számat, amikor az állával a saját vásznamra mutatott. –Gilbert egész jól néz ki.

Úgy döntöttem, hogy jobb, ha továbblépek, vagy elmerengek azon, hogy mennyire szeretném megkönnyíteni a dolgát, nyeltem egyet, és visszafordultam, hogy a festményemet tanulmányozzam. –Hidd el, ezt csak azért mondod, mert nem ismerted Gilbertet.

Ryder felkacagott, és én is csatlakoztam hozzá.

– Valószínűleg ez a legrosszabb festmény, amit valaha készítettem. Maggie még a végén kihajít.

– Kétlem. De talán érdekli majd, hogy mivel töltötted az idődet.

Amikor ránéztem, elvigyorodott.

– Nem ezt mondja minden tanár?

– Van ezzel kapcsolatban némi tapasztalatod, ugye?

Ryder belemártotta az ecsetjét a gumik számára készült feketébe, majd vállat vont. –Mondjuk úgy, hogy könnyen elterelődik a figyelmem.

– Ó, értem, és itt is ez történt?

– Hát nem nyilvánvaló?

Átkozottul igaza volt, és ő ezt nagyon is jól tudta. Nem emlékeztem, hogy valaha is zavart volna ennyire. De attól a pillanattól kezdve, hogy Ryder lenyúlta a mellettem lévő üres széket, a heti művészeti foglalkozás iránti érdeklődésem hirtelen átváltott a legújabb tag iránti intenzív érdeklődésbe.

Megköszörültem a torkomat, és hagytam, hogy a hallgatásom elég válasz legyen, mert őszintén szólva, minden egyes perccel egyre nehezebbnek bizonyult olyan választ adni, ami más volt, mint az, hogy „nem akarsz eltűnni innen a fenébe”?

Éppen belemártottam az ecsetemet Gilbert szemének kék festékébe, amikor éreztem, hogy Ryder felém hajol, és azt suttogja.–Ha ez segít, engem is rohadtul megzavartál.

Megfordultam, hogy sokkal közelebb találjam, mint másodpercekkel ezelőtt, és a parfümje finom illatának sikerült áttörnie a festékes párát, és megtalálnia engem. Az egyetlen dolog, amin ez a kis beismerés segített, az a most már lüktető farkam volt, nem a figyelemelterelési problémáim.

– Nem biztos, hogy ez bók volt, hiszen azt mondtad, hogy könnyű megcsinálni.

Ryder elvigyorodott, én pedig megdöbbentem a késztetéstől, hogy megragadjam a srácot, és lecsókoljam a szájáról a vigyort.

– Ez határozottan bók volt, mert én is rövid ideig tudok figyelni, de te mégis szinte az egész órán végig lekötötted a figyelmemet.

Elnevettem magam és megráztam a fejem. –Te mindenkivel ilyen keményen flörtölsz, akivel csak találkozol?

– Csak az igazán dögös művészekkel.

– Volt művész.

Ryder megvillantotta azt a megawattos vigyorát, amely a gödröcskéit is kiemelte, majd visszahelyezkedett a festőállványa elé. –Á, így van. Szóval mi késztetett arra, hogy abbahagyd a hivatásos festészetet?

– Számlák? Valódi élet? Pénz? Vagy éppen a hiánya.

– Az nagy kár, ha olyan jó vagy, mint ahogy Maggie mondja.

– Talán –mondtam, miközben mindketten visszatértünk befejezni az alkotásainkat, és azon kaptam magam, hogy visszagondolok arra az időre. Amikor nehéz döntéseket kellett hozni. Amikor a való élet betolakodott az álomba. De nem volt okom arra, hogy mindezt kiteregessem. Nyilvánvaló volt, hogy Ryder még csak most kezdte az útját, nem akartam gátat szabni az ambícióinak.

– Oké, mindenki, itt az idő –állt fel Maggie székéről, és körülnézett a teremben. –Ecseteket le, és lássuk, mink van.

Homlokomat ráncolva néztem az enyémet, és már majdnem az ajtó felé rohantam. Gilbert jól nézett ki, eltekintve attól, hogy hiányzott az egyik füle, de ez közel sem volt olyan, mint amire képes voltam. Ahogy Maggiemindannyiunkat felállíttatott, hogy megmutassuk a munkáinkat, az osztály többi tagjával együtt kritikákat és dicséreteket osztogatott, és amikor hozzám és Ryderhez ért, megmerevedtem.

Én álltam fel először, és megfordítottam a vásznamat. –Az első rajzom a kutyám, Gilbert volt, még gyerekkoromban.

– A fenébe, Ash,a feljavított változatát kellett volna megalkotnod, nem pedig gyerekes ujjfestést produkálnod. – Az egyik törzsvendégtárs, Trevor, okostojás vigyorral nézett rám, amire én válaszul beintettem neki.

– Még soha nem láttam egyfülű kutyát –mondta egy másik régi tag, Susannah, és oldalra döntötte a fejét, mintha más szögből kellene látnia.

Szarakodtak velem, mert pontosan tudták, hogy mire vagyok képes, és intettem nekik, hogy csak folytassák tovább. –Igen, igen. Egyetlen gyatra este az évek során, és hirtelen mindenki kritikus.

Amikor le akartam ülni, Maggie rám és Ryderre nézett, és megjegyezte.–Azt hiszem, ez csak azt mutatja, hogy még a legjobbaknak is elterelődhet a figyelmük időnként.

Erre még esélyem sem volt reagálni, mert Ryder következett, és mindenki sokkal dicsérőbben nyilatkozott az ő autójáról, bár ez annak volt köszönhető, hogy valóban erőfeszítéseket tett, és nem hagyott ki egy kereket sem, valamint annak, hogy senki sem akarta elijeszteni az újoncot.

– Szép munka, Ryder–mondta Maggie, miután befejeztük a kört, és mindenki összepakolt. –Remélem, jövő héten újra találkozunk. Bár úgy tűnik, legközelebb nem kell majd annyira igyekeznem, hogy Ash-t megbuktassam. Rám kacsintott, és ahogy távozott, felnyögtem.

– Az a sok ócsárolás, és most zavarba jövök –mondtam.

– Azt hiszem, akkor biztosra kell mennem, hogy itt legyek, hogy lássam a megváltásodat, mi?

– Vagy az ismételt kudarcba való mély merülésemet.

Ryder elvigyorodott, és befejezte a takarítást, majd kiterítette a nedves ecseteket száradni. Aztán átemelte a táskáját a pántjánál fogva a szék fölött és az ölébe tette, majd elővette a telefonját. – Szóval, jó volt a ma este, de mielőtt elmegyünk, megkaphatnám a számod?

– A telefonszámom? – ráncoltam a homlokom. – Ó! Szóval nem akarod azt a kávét?

– Ó, de igen. Határozottan. De mivel tudomást szereztem arról, hogy úgy tűnik, mindketten könnyen elkalandozunk, ha egymás közelében vagyunk, nem akarom elfelejteni.

Ryder bájos, szexi mosolyának lehetetlen volt ellenállni, de úgy tűnt, hogy amúgy sem fogok sok mindent csinálni a közelében. Ki tenné?

Gyorsan beírtam a számomat a telefonjába, miközben ő ugyanezt tette az enyémmel, és amikor felálltunk, füttyentett, és a tekintete olyan módon járta végig a testemet, amit fizikailag is éreztem.

– Magasabb vagy, mint vártam. –Ryder felpillantott a minket megkülönböztető nagyjából kilenc vagy tíz centire, és azt a telt alsó ajkát a fogai közé szippantotta. –Ez tetszik.

Bassza meg. Hogyan tudtam volna még a kávézóig tartó rövid utat is megtenni, ha így néz rám?

Ryderből csak baj származhatott, de hirtelen a baj még sosem nézett ki ilyen jól.

3

 

Ryder

 

Fordította: Aemitt

 

KÖVETTEM Ash-t a langyos esti levegőre, és kihasználtam az alkalmat, hogy a tekintetem oda kalandozzon, ahová akar, amíg nem figyelt. Hátulról ugyanolyan lenyűgöző volt, mint elölről, hosszú, karcsú teste úgy töltötte ki a farmernadrágot, hogy a tekintetem a fenekére tapadt.

Pontosan oda néztem, amikor Ash a válla fölött átpillantott, hogy jelezze a kávézót. A szája kaján vigyorra görbült, de én a legkevésbé sem szégyelltem magam. Csak jól meg akartam nézni, mielőtt leülünk, és a pasi nem okozott csalódást. Távolról sem.

– Igen –mondtam, válaszolva a szemében ki nem mondott kérdésre.

– Igen, mi?

– Igen, tetszik, amit látok.

Ash megrázta a fejét, amikor tettem egy lépést felé, méghozzá elég közel ahhoz, hogy felnézzek rá, és imádtam, hogy ha még közelebb megyek, akkor az ajkaim természetesen illeszkednek a nyakának ívébe.

– Igazam volt. Csak a baj van veled –mondta. Aztán hátrált, és kitárta a kávézó ajtaját. –Ezúttal csak utánad.

Az erős kávé és a péksütemény illata betöltötte a tüdőmet, ahogy beléptem, és mivel Ash tekintete most rajtam volt, hálás voltam, hogy a kedvenc farmeremet vettem fel, azt, amelyik pont jól simult a fenekemhez. Meglepően nagy volt a forgalom, és amikor az egyetlen szabad asztal, amit láttam, egy box volt a sarokban, afelé vettem az irányt, mielőtt valaki más elfoglalhatta volna. Nem mintha nem nyúlnám le ezt is, ha arra kerülne a sor, mert a következő, akármilyen hosszú időt Ash-el akartam tölteni, akárhogy is legyen.

Ahogy becsúszott a boxba, egyáltalán nem bosszankodtam a halvány hangulatvilágítás miatt, különösen ebben a sarokban.

– Közelebb voltam hozzád a stúdióban, de el kell ismernem, hogy ez is egy elég jó kilátás –mondtam.

Ash megcsóválta a fejét. –Akkor ebben egyetérthetünk.

– Igen?

– Mondhatni, nekem is tetszik, amit látok.

A fenébe is, a dolgok, amiket a testemmel tett, nem voltak helyénvalóak egy nyilvános helyen, úgyhogy hála Istennek, hogy köztünk volt az asztal.

– Sziasztok, srácok, mit hozhatok? –szólt a pincérnőnk, amikor megállt az asztalunknál.

Ash bólintott, hogy válasszak elsőnek, én pedig gyorsan átfutottam a kávékülönlegességeket, amikor a szemem megakadt az egyiknek a nevén.

– Én egy LuckyIrishman-t és egy muffint kérek. Bármilyen ízű jó lehet.

– Jó választás –mondta a csaj, majd Ash felé fordult. –És neked?

– Csak egy cappuccinot. Köszönöm. –Amikor a nő elsétált, Ash felvonta a szemöldökét. –Lehet, hogy meg kell kóstolnom a tiédet.

– Ó, igen? Nos, szívesen adok egy kis kóstolót.

Ash szeme csillogott a sötétben. –Miért van az az érzésem, hogy nem a kávéról beszélsz?

– Mert felismered az elejtett célzásaimat.

– Nagyon úgy tűnik. –A könyökét az asztalra támasztva,Ash végigsimított az alsó ajkán az ujjával, miközben engem tanulmányozott. –Új vagy a városban... Milyen érzés?

– Még sosem költöztél?

– Nem. Egész életemben itt éltem.

Halkan füttyentettem. –Az biztos jó lehet. Apám a hadseregben szolgál, úgyhogy a gyerekkorom arról szólt, hogy pár évente költözünk. Mostanra már hozzászoktam, hogy én vagyok az új fiú a városban.

– Ó, szóval ezért barátkozol ilyen könnyedén –mondta Ash kacsintva.

– Hát, van a barátkozás és van a... barátkozás. –Tudtam, hogy Ash melyik kategóriába tartozik, és az arcán megjelenő érdeklődésből ítélve ő is.

– Egy cappuccino, egy LuckyIrishman és egy felmelegített banános-mogyorós muffin. –A pincérnő letette az asztalra a kajámat és az italainkat, néhány szalvétával együtt. –Kértek még valamit?

– Ez nagyszerű, köszönöm –mondta Ash, és örültem, hogy ő volt az, aki válaszolt, mert egész este őt akartam bámulni. Amikor a lány elment, és újra rám fordította a figyelmét, az italra mutatott. –Reméled, hogy ma este egy kis szerencse ragad rád?

Felemeltem a bögrémet, és belekortyoltam az édes nedűbe, majd elvigyorodtam. –Inkább azt remélem, hogy folytatódik a szerencsém.

A boksz túloldaláról figyeltem Ash száját, ahogy a kávéjába fújt, és a telt ajkak oly módon formálódtak, hogy azt kívántam, bárcsak rajtam lennének. Aztán felnézett rám a szempillái mögül, miközben kortyolt egyet, és a szemkontaktus miatt felgyorsult a pulzusom.

A szentségit, még az is, ahogyan a kávéját iszogatta, őrületes volt. Ez nem az a dolog volt, amit észrevettem valakin, de minden apró dolog, ami ezzel a fickóval kapcsolatos, növelte a szexuális vonzerejét.

– Tudod, ha továbbra is így nézel rám, még a végén komplexusom lesz.

Játszhattam volna a közömböst, vagy akár a szégyenlőset is, amiért rajtakaptak. De úgy gondoltam, hogy most már túl késő ezzel próbálkozni. Ash tudta, hogy érdekel, és nem akartam visszafogni magam. Akkor nem, amikor végre teljesen egyedül voltam vele.

– És mégis, hogy nézek rád?

Ash ivott még egy kortyot a cappuccinójából, majd lenyalta az alsó ajkáról a habot, és igen, abszolút megbámultam.

– Figyelmesen. Mintha kíváncsi lennél valamire.

A francba. Sok mindenre kíváncsi voltam, ami őt illette.

Milyen íze lenne...

Hogy nézne ki az ingje és a farmerja nélkül…

Milyen lenne a hangja, amikor...

– Ryder?

– Hmm? –Pislogtam, és ismét a gyönyörű arcára koncentráltam, de volt egy olyan érzésem, hogy pontosan tudta, hová kalandoztak el a gondolataim. Nem mintha titkoltam volna.

– Van valami, amire kíváncsi vagy?

Jó ég, tudta egyáltalán, hogy ez milyen kibaszottul szexin gördült le a nyelvéről? Annyi mindenre kíváncsi voltam. De mielőtt ezekre rátértem volna, volt egy nagyon fontos dolog, amit tudnom kellett –Szingli vagy?

Ash kuncogott, és volt egy olyan érzésem,kissé váratlanul érte a dolog, amikor hátradőlt a székében, és alaposan szemügyre vett. –Már mondtam, hogy nem vagyok házas.

– Az nem ugyanaz.

– Ez igaz.

Amikor nem mondott semmi mást, megkérdeztem –És? Az vagy?

– Szingli? Igen. Különben nem ülnék itt veled.

– Tényleg? –Ráncoltam a homlokom. Ez egy kicsit túlzásnak tűnt. Még csak nem is csináltunk semmit. –De hát csak kávézunk.

Ash tekintete úgy mélyedt belém, hogy megmozdultam a székemben, mielőtt megszólalt. –Nem, ez nem így van.

Ettől a néhány szótól a farkam megrándult, ahogy a tekintetéből áradó forróságtól is. Ha lett volna bármi kétségem afelől, hogy ő is ugyanazt érzi, amit én, a szavai és az a tekintet, eloszlatta ezt. Engem akart. Én pedig egészen biztosan őt akartam.

Most már csak át kellett gondolnom, hogy hogyan szerezzem meg. –Nem így van?

– Most játszod a szemérmest? –Ash az ujjaival végigsimított a bögréje fülén. –És én még azt hittem, nem tudod, hogyan kell finoman fogalmazni.

– Nos, azt mondani, hogy inkább téged falnálak fel, mint ezt a muffint, egy kicsit túlzásnak tűnt, de...

Ash szemei elkerekedtek, de aztán bólintott. –Aha, látod, hát megérkeztél.

– Oké, szóval, ha ez nem csak egy kávé, akkor ez azt jelenti, hogy ez egy randi?

– Mondjuk úgy, hogy általában nem szoktam ennyire... izgatottankávézgatni egy barátommal.

Ó, ez ígéretesen hangzott. Főleg, hogy én is nagyon izgatott voltam.

Odahajoltam az asztal túloldalára, és lehalkítottam a hangomat, hogy senki más ne hallja. –És te mennyire vagy begerjedve?

Ash felemelte a bögréjét, hogy újabb kortyot igyon, de mielőtt ezt megtette volna, halkan felkuncogott, amitől sisteregni kezdett a vérem.

– Eléggé ahhoz, hogy ne ajánljam fel, hogy hozok neked egy másik muffint, ha ezt megetted.

Felnyögtem, amikor az előttem lévő félig megevett muffinra nézett, majd visszacsúsztam a helyemre. – Még jó, hogy szeretek időt szánni rá, és hosszan kiélvezni a dolgokat, ugye?

Amikor letéptem egy darabot a muffinból, és a számba vettem, Ash nagy érdeklődéssel figyelte. Aztán leszopogattam a hüvelykujjam, a pasi pedig megrázta a fejét.

– Istenem, ez őrület. Én soha nem csinálok ilyeneket.

– Mit? Randizást?

Ash végigsimított a haján, és megvonta a vállát. –Azt hiszem, de igazából arra gondolok, hogy én soha nem vagyok ilyen...

– Impulzív? Beszédes? Társaságkedvelő?

Ash nevetni kezdett. –Aki ennyire vonzódik. Általában sosem érzek ilyen vonzalmat valaki iránt, akivel csak most találkoztam. Általában óvatosabb vagyok. Inkább a kapcsolatra vágyom.

– Aha, szóval arra kényszerítelek, hogy kilépj a komfortzónádból?

– Nos, határozottan kényelmetlen helyzetbe hozol.

Beleharaptam az ajkamba, és azt kívántam, bárcsak valahol négyszemközt lennénk, bárcsak láthatnám, mennyire kényelmetlenül érzi magát. –Jó értelemben, ugye?

– Oly módon, ami már régóta nem történt meg.

– Csak viccelsz. Hogy lehet, hogy valaki, aki úgy néz ki, mint te, keményen vágyik a figyelemre?

Ash vigyorgott, én pedig visszamosolyogtam rá.

– Bocsánat, rosszul válogattam meg a szavakat, de komolyan, kurva dögös vagy. Hogyhogy nem állnak sorban a férfiak, hogy randizzanak veled?

– Oké, nagyon jót teszel az egómnak.

– Ennél sokkal többre is jó lennék, ha hagynád.

A tekintetünk összeakadt, és a levegő körülöttünk szinte sistergett a köztünk lüktető feszültségtől.

– És ez pontosan mit jelent?

Az italom tetején lévő tejszínhabból lekanalaztam egy keveset, és a számba szippantottam, majd a legelvetemültebb vigyoromat villantottam rá, amikor feleltem. –Amit csak akarsz.